Az, hogy idén két magyar tudós is Nobel-díjat kapott, ráirányította a figyelmet a magyar tudományra, és még a kormányzatot is rábírta egy kis extra költekezésre. 

Dolgozunk azon, hogy minél több olyan tudóst bevonjunk magyarországi kutatásokba, akik emelik egyetemeink és kutatóintézeteink presztízsét

– fogalmazott az elismerések után Csák János kulturális és innovációs miniszter, aki bejelentette, hogy a friss Nobel-díjas Krausz Ferenc kutatásaira 20 milliárd forintot fordít a magyar állam egy hatéves szerződés keretében.

Olyan diagnosztikai eszközt akarnak létrehozni, amellyel a sejtjeinkben, vérünkben lévő elektronok és más részecskék vizsgálatából előrejelezhetők bizonyos betegségek, köztük a rák.

Magyarország jelenleg a kutatás-fejlesztésre fordított összegeket tekintve az európai országok középmezőnyének alsó felében helyezkedik el. Az a cél, hogy belátható időn belül a középmezőny felső egyharmadába kerüljön az ország, amelyhez mind a pénzügyi, mind az infrastrukturális és a személyi feltételek is adottak. Erről már a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) elnöke beszélt, aki szerint az a jó Karikó Katalin és Krausz Ferenc elméleti felfedezéseiben, hogy azokat azonnal a gyakorlati gyógyításban lehet alkalmazni. 

Fontosnak, hogy teljesítményalapú legyen a kutatás és a tudomány finanszírozása. Minden felfedezést azonnal intellektuális, társadalmi és gazdasági értékké kell tenni, ezt bizonyítja mind a két Nobel-díjas munkássága is

– hangsúlyozta Gulyás Balázs, aki szerint kettejük eredménye ismét bebizonyította, hogy mi magyarok a tudományban is óriási nemzet vagyunk.

Tény, hogy a sor nem Karikóval és Krausszal kezdődött, a múltkoriban összeszedtük korábbi Nobel-díjasaink teljes névsorát, ez ide kattintva látható. De még a Nobel-díj létrejötte előtt is voltak olyan nagy formátumú tudósaink, akiknek a munkásságát az egész világ elismeri. 

A legismertebb köztük Semmelweis Ignác, akinek az életéről éppen most készült el egy magyar film a Sorstalanságért Oscar-díjra jelölt Koltai Lajos rendezésében. Az új mű megidézi a 19. századi Bécs hangulatát, a korabeli kórház életre-halálra menő tragédiáit, az osztrák és magyar orvosok közötti feloldhatatlan ellentéteket is.

A történelmi filmeknél fontos, hogy ne csak a hőseink jó tulajdonságait mutassuk be. Semmelweis nem egy szent orvos volt, hanem egy esendő, a maga igazságát kereső ember, aki a hivatását többnek gondolta, mint a saját életét. A rábízott anyák és csecsemők halála miatt érzett tehetetlenség mozgatta. Én ezzel a karakterrel tudtam azonosulni

– árulta el Vecsei H. Miklós, a film címszereplője, akinek szülésznő segítőjét Nagy Katica alakítja.

Semmelweis Ignácra ma legendaként emlékszünk: bátor és tántoríthatatlan, egyszerre tudásvággyal és igazságvággyal teli emberként. Akit nem véletlenül emlegetnek úgy, hogy az anyák megmentője. A saját korában viszont egészen másképp látták. A többi magyar orvos, akivel együtt dolgozott a bécsi szülészeti klinikán, őrültnek hitte: hiszen nem érdekelték a császárváros örömei, csak a munkájának élt. Az osztrák orvosok pedig elviselhetetlenül erőszakosnak tartották: kizárólag egy cél lebegett a szeme előtt, a rábízott anyák egészsége; és a szent ügy érdekében áthágott minden akadályt, megszegett minden szabályt. Főnöke, a klinika vezetője (a filmben Gálffi László) számára pedig ő volt az élő, kellemetlen lelkiismeret: mert ha Semmelweis doktor elmélete igaz, és a szülészorvosok terjesztik a kórt, amelybe annyi szülő nő belehalt, akkor ők mind gyilkosok…

Fotó: InterCom