Amennyiben egy kicsit hisz a babonákban és a jövőben szerencsés szeretne lenni, akkor talán érdemes mefogadni azokat a régmúltból való tanácsokat, amiket az alon.hu gyűjtött össze december 24-re, a Kisjézus megszületésének ünnepére, Ádám és Éva napjára.

Szenteste mit együnk, hogy szerencsések legyünk?
Ezen a napon bab, lencse, káposzta, hal, kalács, gyümölcs kerüljön az ünnepi asztalra. Ha ezek valamelyikéből fogyasztunk, az sok pénzt jelenthet. Éjjelre azonban a mákos bejgliből, mákos gubából hagyjunk valamennyit az asztalon, hogy a hazalátogató halottaknak, angyaloknak legyen mit enniük – legalábbis a magyar néphit szerint.

December 24-én, szenteste elmaradhatatlan fogás volt régen - és manapság is - a hal. Egyrészt az advent böjti időszak volt, így mindenki tartózkodott a húsféléktől, kivéve a halat.

Másodrészt, olcsó ételnek számított, így a szegényebbek is hozzájutottak. Sőt, a magyar hagyományokban a halpikkely gazdagságot jelentett a következő esztendőre. Továbbá, aki halat eszik, az úgy fog előre haladni a karrierjében, egyenesen előre, mint hal a vízben.

December 24-i babonák
Szintén ezen a napon nem ajánlatos kivinni a házból a szemetet, ugyanis a szeméttel együtt a szerencse is távozik.
December 24-én a nők kitakarították az egész házat, mert egy régi hiedelem szerint az ördög beköltözik mindenhova, ahol kosz maradt.

A fenyőfát is december 24-én kell bevinni a lakásba, mert ha hamarabb tesszük, akkor kapzsiságunkkal felhívjuk a gonosz szellemek figyelmét.

Ezen a napon, ha szép az idő, bőséges termés várható.

Fotó: MTI/Lakatos Péter