Herdálók és zsugorik: Hogyan dől el, kiből lesz gazdag? Itt a válasz

Sok történetet hallani emberekről, akik hónapok alatt verték el a lottónyereményüket és végül ugyanolyan szegényen éltek tovább, amilyenek eredetileg voltak, de olyanokról is, akik nagyon szerény jövedelemből tettek szert nagy vagyonra, házra, megtakarításra. Tényleg nincs valódi értéke a pénznek? Vagy tényleg minden csak erről szól? Most kiderül.

A pénzügyi döntéseink mögött komoly lélektani hátteret találunk, amelyet érzéseink, érzelmeink, családi mintáink és élettapasztalataink határoznak meg – mondta el Jankó Judit pszichológus. A családi háttér és az örökölt sors, vagyis a nemzedékeken átörökített minták jelentős hatással vannak a pénzügyeinkre. Magyarországon például az ingatlanok iránti erős preferencia mögött történelmi okok állnak, hiszen az ingatlanokat megtarthatóbbnak ítélik az emberek, mint a részvényeket vagy bankbetéteket, amelyeket egy politikai rezsim elvehet.

Az emberek gyakran költenek jelentős összegeket autójukra, órájukra vagy megjelenésükre, hogy megmutassák, milyen sokra vitték. Azonban a látható gazdagság nem véd meg, sőt, kitetté tesz, míg az igazi vagyon gyakran láthatatlan marad. A szabadság, hogy az ember úgy élje az életét, ahogy akarja, fontosabb a pénznél – hangsúlyozta Jankó Judit.

A pénzügyi tudatosságban és a vagyonkezelésben az önismeret is kulcsfontosságú. Mindenkinek más okból van szüksége a pénzre, és ez befolyásolja a kiadásokat. Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország alapító tulajdonosa szerint kétféle ember létezik: a menedzser és a vállalkozó típus. A vállalkozói hajlam genetikai adottság, amelyet tanulással és szakmai tapasztalattal lehet tovább fejleszteni.

Magyarországon a fiatal kapitalizmus korszakát éljük, ahol még nincsenek olyan tartalék vagyonok, mint Nyugaton vagy az Egyesült Államokban. Az üzletemberek értéket teremtenek, és a vállalkozások többsége még alul van tőkésítve. A vállalkozás sikere a szerencsén is múlik, és a tehetségesek képesek élvezni a szerencséjüket – tette hozzá Balogh Levente.

Polgár Árpád, ismert műgyűjtő, szerint sok ember rendelkezik a jelentős vagyon kezelésére szükséges képességekkel, amelyek részben genetikai adottságokon és a családi mintákon alapulnak. Ő maga a takarékoskodás híve, és úgy véli, fontos az arany középutat megtalálni, hogy az ember ne legyen a gyűjteménye rabja, hanem teljes életet éljen.