„Fájó szívvel hoztam meg éjjel a döntést: felfüggesztem a televíziós tevékenységemet” – írta közösségi oldalán Somos András.

A Frisshírek is beszámolt arról, hogy az ATV műsorvezetője tegnap reggel vitába szállt Márki-Zay Péterrel, majd közölte, hogy Kaleta Gábor nem pedofil. A csatorna elhatárolódott Somos András kijelentésétől, és fegyelmi eljárást indított. Ennek eredmény nem ismert, de a műsorvezető most közölte, felfüggesztette tévés közreműködését.

1995 óta párhozamosan két szakmában próbáltam maximálisat nyújtani. Hálás vagyok a sok ismeretért és tapasztalatért, amelyeket az évek során megszereztem. A kettős terhelés 2018 óta, mikortól önálló ügyvéd is vagyok, mostanra ütött vissza, a reggeli adásban elkövettem egy súlyos hibát, amely egyébként – aki ismer, tudja – a gondolataimtól, a számomra oly fontos áldozatvédelemtől, a bántalmazottak iránt érzett ösztönös szolidaritástól teljesen távolra sodort a befogadó szemében

– írta a Facebookon Somos András.

Az ATV-től távozó Somos András korábban jelezte, hogy teljesen feleslegesen és vitatható jogászi véleményként azt állította egy kérdésben, hogy ami történt, az nem pedofil bűncselekmény. Közölte, elítéli a kiskorúakról készített szexuális tartalmú felvételeket, azok tárolását. Egyben mindenkitől elnézést kért, hogy a szándékától és meggyőződésétől eltérő értelmezésre juthatott a műsor nézői.

Fotó: MTVA/Bizományosi