„A házasságunkhoz vezető út” – Sydney van den Bosch esküvői előkészületei

Sydney van den Bosch, a TV2 műsorvezetője izgatottan készülődik második esküvőjére, és ezt követői is nyomon követhetik az Instagramon.

A Szerencsekerék háziasszonya, Sydney van den Bosch hamarosan újra férjhez megy, és a közösségi médián keresztül enged bepillantást az esküvői előkészületekbe. Legutóbbi Instagram-történetében cipővásárlás közben készült videót osztott meg, amelyben magassarkúk is megjelentek. A videóhoz „A házasságunkhoz vezető út” feliratot fűzött, és ebben nem csak közös élményeket mutatott meg vőlegényével, Kaszás Benjáminnal, hanem jegygyűrűket is bemutatott.

Sydney van den Bosch bejegyzésében így fogalmazott: „Szépen lassan minden a helyére kerül ❤️”. A műsorvezető múlt ősszel jelentette be, hogy ötéves házassága Egerszegi Tamással véget ért. Idén év elején pedig elárulta, hogy újra szerelmes. Párja, Kaszás Benjámin Balin kérte meg a kezét, amiről az influenszer februárban mesélt a nyilvánosságnak.

Az egykori szépségverseny-győztes korábban így nyilatkozott Benjáminról: „Az első pillanattól éreztem, hogy összetartozunk. Nem volt egyetlen dolog sem, ami idegesített vagy zavart volna, esetleg meg akartunk volna változtatni a másikban. Annyira gyorsan történt velünk minden, és nagyon jó érzés, hogy a menyasszonya lehetek. Az élet túl rövid, mi pedig nem akarunk egyetlen percet sem egymás nélkül tölteni, pláne, hogy a jövőről is abszolút összhangban gondolkodunk. Alig várom, hogy végre a férjemként mutathassam be”.

A szerelem Balin szigetén talált rájuk, ahol egy vulkán tetején, egy gyönyörű napfelkeltekor Benjámin feltette a nagy kérdést. Sydney a lánykérésről így mesélt: „Balin nyaraltunk, Beni velem ellentétben rendkívül sportcentrikus. Rengeteget túráztunk, gyönyörű természeti kincsek, vízesések, vulkánok vettek minket körbe. Az egyik alkalommal kitaláltuk, hogy felmászunk az egyik vulkán tetejére. Hajnali háromkor vágtunk neki, végigküzdöttem az utat, nagyon elfáradtam, egy ponton próbáltam volna Benit rábeszélni, hogy forduljunk vissza. Ő végig csak azt hajtogatta: „csak a szíved vigyen tovább.” Akkor még nem értettem, miért mondogatta ezt, alig kaptam levegőt, annyira fáradt voltam. És akkor felértünk a vulkán tetejére, a gyönyörű napfelkelte tárult elénk, varázslatos volt, ahogy ott a világ tetején hirtelen megkérdezte tőlem, leélném-e vele az életemet. Soha nem fogom elfelejteni ezt a pillanatot! Ott akkor megpecsételődött köztünk valami, ami mostanra még erősebben összetart minket”.

Sydney láthatóan már nagyon várja a nagy napot, ugyanis egy rövid videót osztott meg az Instagram-oldalán, amelyben a házasságig vezető útjukat foglalta össze. A videóban pedig már feltűnnek az esküvő kellékek is, például a cipők, és a jegygyűrűk is.