A 35 éves férfi, akit mindenki középiskolásnak néz

Szinte semmit sem változott tablófotózása óta Brandon Miles May – pedig azóta 21 év telt el. Az alábbi képeken látható férfi bőven túl van már a 18-on, legutóbb 35 gyertyát fújhatott el születésnapi tortájáról.

Brandon Miles May, az angol úriember, aki rendkívül fiatalos megjelenésével tűnik ki, elmondása szerint már középiskolásként elkezdett érdeklődni a hosszú élet titkai iránt. Külső megjelenését nem csak a szerencsének köszönheti, hanem kemény munkájának is. Táplálkozása főleg növényi alapú, amit néha halakkal egészít ki, bőrének öregedését pedig azzal lassítja, hogy kerüli a napot, és ha mégis napfény éri, védőruházatot visel az UV-sugarak ellen.

Miles May szavahihetőségét többen megkérdőjelezték, azonban Instagram oldalán egy gyors nyomozás után kiderül, hogy a férfi valóban ugyanolyan fiatalosan néz ki, mint 11 évvel ezelőtt, azaz 24 éves korában. Az első, 2013. júliusában közzétett posztja is ezt támasztja alá.

Egy önjelölt detektív kommentje szerint „A srác tényleg nem öregedett!”, és a további hozzászólások alapján úgy tűnik, nem ő az egyetlen, aki így gondolja.