Starmer első lépése: máris törlik a ruandai áttelepítési tervet

Az újonnan megalakult munkáspárti brit kormány nem kívánja végrehajtani a Nagy-Britanniába illegálisan, embercsempészek szervezésében csónakokkal érkező menedékkérők ruandai áttelepítési programját - közölte szombaton Sir Keir Starmer brit miniszertelnök.

Az előző, konzervatív párti kormány 2022 tavaszán kötött államközi szerződést Ruandával, amelynek értelmében a brit határokat illegálisan átlépő menedékkérőket a közép-afrikai ország befogadta volna. Azonban a jogi és parlamenti csatározások miatt az áttelepítési program sosem indult el, és a Konzervatív Párt vereséget szenvedett a csütörtökön tartott parlamenti választásokon a Munkáspárttól, Rishi Sunak pedig egyből le is mondott és elismerte Starmer győzelmét.

A Downing Streeten tartott első miniszertelnöki sajtóértekezletén Starmer kijelentette, hogy a ruandai áttelepítési terv "kimúlt és el is temették, még mielőtt elkezdődött volna". A brit kormányfő szerint a program soha nem gyakorolt elrettentő hatást az embercsempészekre és a La Manche-csatornán Anglia felé induló menedékkérőkre, sőt, a valóságban az esély a ruandai áttelepítésre "egy százaléknál is kevesebb volt".

Starmer hozzátette, hogy az így Angliába érkezők ügye gyakran nem kerül a hatóságok elé, és az országba illegálisan belépők "fizetett szálláshelyeken, nagyon-nagyon sokáig itt is maradnak". Az idei év első felében időarányos rekordot ért el az illegális határátlépések száma Nagy-Britanniában, ami a kormányfő szerint további bizonyíték arra, hogy nem kíván "ilyen szemfényvesztésekkel foglalkozni".

A Munkáspárt választási programjában már korábban is jelezte, hogy kormányra kerülése esetén megszünteti a ruandai áttelepítési programot, és helyette a terrorellenes törvények alapján lép fel az embercsempészekkel szemben. A szombati sajtóértekezleten nem esett szó a ruandai terv törlésének technikai részleteiről, de a választási kampány során Starmer többször is kifejtette, hogy a munkáspárti kormány "első munkanapján" leállítaná az áttelepítési programot.

A tervek szerint az áttelepítési programra szánt pénzt egy új, terrorellenes módszerekkel dolgozó határbiztonsági parancsnokság létrehozására fordítanák. Ez a testület több száz magasan képzett szakértőt toborozna a brit Országos Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency, NCA), a határrendészet, az angol-walesi főügyészség és a belső elhárítás (MI5) állományából.