A baloldali szövetség végórái

A Demokratikus Koalíció (DK), az MSZP és a Párbeszéd szövetsége a feloszlás szélére került, miután a június 9-i választási kudarc után a résztvevő pártok vezetői úgy nyilatkoztak, hogy a koalíció gyakorlatilag megszűnt.

Az ATV híradójában elhangzottak szerint, bár a három párt korábban 2026-ig szóló együttműködési megállapodást írt alá, a június 9-i választási eredmények hatására a szövetség már nem működőképes. Komjáthi Imre, az MSZP lemondott társelnöke az ATV-nek nyilatkozva elmondta, hogy a megállapodás lényegében csak papíron létezik, és a politikai helyzet megváltozása miatt a gyakorlatban nem tudnak együttműködni.

Komjáthi hozzátette: „A megállapodás papíron létezik, de a tartalmi elemei miatt, ami fölött elszállt az idő, más lett a politikai helyzet, a gyakorlatban nem tud működni (...), ez a megállapodás okafogyottá vált”. A Párbeszéd részéről Szabó Tímea is megerősítette, hogy a jövőben nem a hármas szövetség keretein belül képzelik el a politikai tevékenységüket.