A magyar tudományfinanszírozás átalakítása és a kiválósági program vitái
A magyar kormány által bevezetett új tudományfinanszírozási rendszer, a Nemzeti Kutatási Kiválósági Program (NKKP) kapcsán számos aggály merült fel a kutatói közösség körében. A rendszer átalakítása gyorsan és konzultáció nélkül történt, ami átláthatatlanságot eredményezett, és felvetődött a kutatói állások számának csökkenése is. Krausz Ferenc, a Kutatói Kiválósági Tanács vezetője szerint az új program célja, hogy a legjobb kutatókat hazacsábítsa, vagy itthon tartsa, azonban a koncepció kritikusai szerint ez a megközelítés figyelmen kívül hagyja a magyar tudományos társadalom széles rétegeit és a nemzetközi kontextust is.
A NKKP egy elitprogramként jelenik meg, amely jelentős összegekkel kecsegtet, de a kritikák szerint ez a piramis szerkezetű tudományos rendszer alapjait gyengítheti meg. Krausz Ferenc írása szerint a nemzetközi élvonalba tartozó kutatásokat részesítenék előnyben, miközben a többi kutatási terület háttérbe szorulna. A magyar kutatói társadalom "derékhada" így forráshiányos helyzetbe kerülhet, ami a kutatások széles spektrumának finanszírozását veszélyezteti.
A kiválósági program koncepciója szerint a "megélhetési" kutatások és kutatók nem részesülnek támogatásban, ami a kutatói bérek alacsony szintje miatt különösen problémás. Magyarországon a kutatók gyakran mellékállásokkal kénytelenek kiegészíteni jövedelmüket, ami a kutatásra fordítható idő csökkenéséhez vezet. A koncepció kritikusai szerint a program nem veszi figyelembe a nemzeti relevanciájú témák fontosságát, és nem ismeri fel a globális tudományos rendszerben betöltött helyzetünket.
A kiválósági program üzenete szerint olyan kutatók, mint Karikó Katalin, akik hosszú éveken át küzdelmes körülmények között végeztek kutatást, csak akkor válnak fontossá, ha kutatásaik eredményei nemzetközi figyelmet kapnak. Az új rendszer tehát egy kis magyar ERC létrehozására törekszik, miközben az alapkutatások finanszírozását biztosító OTKA szerepét csökkentené. Az igazi kiválóság eléréséhez azonban az intézményi büdzséket kellene növelni, a béreket jelentősen emelni, és az infrastruktúrát fejleszteni, hogy a tudományfinanszírozás GDP-arányosan megközelítse a nyugati országok szintjét.
