Tóth Andi nagy elismerésben részesült

Az énekesnő, Tóth Andi, a JOY Social Media Award 2024-es gálájának egyik nagy nyertese lett, ahol az új #mérföldkő kategóriában sikerült elnyernie a díjat.

Tegnap este került megrendezésre a JOY Social Media Award 2024-es díjátadó gála, ahol a közösségi média kiemelkedő tartalomgyártóit díjazták. Tóth Andi, aki tíz évvel ezelőtt az X-Faktor ötödik évadának győzteseként robbant be a köztudatba, és aki az idei szezonban már mint zsűritag tér vissza, az új #mérföldkő kategóriában vehette át a díjat. Az énekesnő zenei karrierje mellett a divatiparban is megmutatta tehetségét, saját ruhamárkájával már szép sikereket ért el.

A díjátadón Tóth Andi egy Bershkás, mindössze 3000 forintba kerülő fekete ruhában jelent meg, amelyben melltartó nélkül vonult be a vörös szőnyegre. Fehér magassarkúban, kiengedett hajjal és bájos mosolyával mindenkit elvarázsolva mutatta meg, hogy nem a ruha ára, hanem annak viselője számít.

Az énekesnő a díj kapcsán meghatódott, és köszönetet mondott a támogatásért. Instagram-oldalán megosztott bejegyzésében így fogalmazott: "Köszönöm! Köszönöm a jelölést, köszönöm ezt a díjat, köszönöm ezt a 10 évet! Köszönöm ezt a kivételes életet, köszönöm a mély pontokat és boldog pillanatokat, köszönöm a sok nehéz időszakot, amikből egyre erősebb nőként térhettem vissza. Köszönöm a csalódásaimat, amikből megtanulhattam kikben nem bízhatok, köszönöm a csodás barátaimat akik mellettem voltak és fogták a kezem. Köszönöm a rossz és jó döntéseket, a lehetőségeket amikkel igyekeztem mindig élni. Köszönöm, hogy élhetek, hogy egészséges vagyok, nyitott és tanulásra képes. Köszönöm, hogy sok ember inspirálónak tart és támogat! Előttünk az élet... KÖSZÖNÖM!".

Tóth Andi tehát nem csak a zenei és divatipari sikereivel, hanem közösségi média jelenlétével és őszinte, inspiráló személyiségével is elismerést vívott ki magának.