Elhunyt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház művésze

Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház művésze, 51 éves korában, gyors lefolyású betegség következtében hunyt el péntek délután, tragikus hirtelenséggel.

Az Operettszínház Facebookon közzétett közleményében fejezte ki mély fájdalmát és közölte, hogy Vadász Zsoltot saját halottjának tekintik, temetéséről később intézkednek. A közleményben arra kérték a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a család és a társulat gyászát. Peller Károly operetténekes egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg művésztársáról Instagram-oldalán.

Vadász Zsolt 1972-ben született Ózdon, és már gyermekkorától kezdve vonzotta a színház és a zene világa. A Goór Nagy Mária Szinitanodában és a Budapesti Operettszínház Zenés-Színészképző Stúdiójában sajátította el hivatása alapjait. Első színpadi megjelenése az Operettvilág Együttes Cigánybáró című előadásában volt, Ottokár szerepében.

A művész 1997 és 2001 között az egri Gárdonyi Géza Színház tagjaként vált ismertté, ahol operettek és musicalek főszerepeit játszotta. 2000 és 2002 között a debreceni Csokonai Színházban is szerepelt, ahol az operettszerepek mellett az operával is megismerkedett. 2001 óta a Budapesti Operettszínház művésze volt, ahol operett-, opera- és musicalszerepeket egyaránt énekelt, gyakran boniván szerepben. Tassilo gróf szerepében debütált a Budapesti Operettszínházban, Kálmán Imre Marica grófnőjében. 2008-ban elnyerte az Évad Operettszínésze kitüntetést.

Vadász Zsolt a színpadon gyakran állt színpadra feleségével, Lukács Anita operetténekes-színésznővel. Repertoárjában számos emlékezetes szerep szerepelt, többek között Edwin (Csárdáskirálynő), Tassilo gróf (Marica grófnő), Mr. X (Cirkuszherecegnő), Szu Csong herceg (A mosoly országa), Jonel (Cigányszerelem), Rosillon és Danilo (A víg özvegy), René (Luxemburg grófja), Eisenstein és Alfréd (A denevér), Ottokár (Cigánybáró), Kékszakáll (Kékszakáll), Baracs Iván (Mágnás Miska), Petrov és a Nagyherceg (Sybill), Draskóczy Ádám (Mária főhadnagy) – emlékezik meg róla a Fidelio.

Rendszeresen volt vendégszereplője más hazai társulatok darabjaiban, emellett turnézott külföldön is. Énekelt New Yorkban, Chichagóban a Chichagói Szimfonikusokkal, Los Angelesben a Walt Disney Concert Hall-ban, Ausztráliában, Japánban, Kínában, Dubaiban, több európai országban, sőt még a Fülöp-szigeteken is. A magyar mellett játszott német, szlovák, cseh, olasz és orosz nyelven is.