Pénteken extrém UV-sugárzásra számíthatunk

Az ország egész területén extrém, illetve nagyon erős UV-B sugárzásra kell számítani pénteken, amely különösen veszélyes lehet a napon tartózkodók számára.

A HungaroMet Nonprofit Zrt. közleménye szerint pénteken az UV-index a Nyugat-Dunántúlon, a Közép-Dunántúlon, a Dél-Dunántúlon, Pest vármegyében és Budapesten, valamint a Dél-Alföldön meghaladja majd a 8.0 értéket, a lehetséges maximum pedig 8.3 lehet. Ezen a szinten az érzékeny bőrű emberek már 10 perc alatt leéghetnek, míg a kevésbé érzékeny bőrűeknek is elegendő lehet akár 30 perc a leégéshez.

Az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon is nagyon erős UV-B sugárzásra kell készülni, ahol az UV-index értéke meghaladja a 7.0-t. A szakemberek azt tanácsolják, hogy mindenki fokozottan védekezzen a napsugárzás okozta leégés ellen. Kiemelten fontos, hogy 11 és 15 óra között lehetőleg kerüljük a napozást, és megfelelő védekezési módszereket alkalmazzunk.

A védekezés részeként vállat takaró póló viselése, nagy karimájú szalmakalap használata, valamint fényvédő krém alkalmazása javasolt. A közlemény szerint normál bőrtípus esetén már 15-20 perc napon tartózkodás is elegendő lehet bőrpír kialakulásához, ami akár 24 órával később is látható maradhat.

A hőségriasztás idején a munkavállalókra vonatkozó szabályok is szigorodnak. A munkáltatóknak kötelesek ivóvizet biztosítani, és zárt helyeken, ha melegnek minősül, óránként 5–10 perces pihenőidőt kell adniuk. A szabadban dolgozóknak 11 és 15 óra között árnyékos helyen javasolt tartózkodniuk, és ha lehetséges, világos színű, lazán viselhető ruházatot hordaniuk.

A hétvége további részében is folytatódik a kánikula, szombaton 28-36 Celsius-fok, vasárnap pedig 27–33 fok várható, elszórtan záporok-zivatarokkal. A pénteki nap változó vastagságú és mennyiségű fátyolfelhőzet, illetve szaharai por szűri majd a napsütést, de csapadék nem lesz.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras.