Óbuda alpolgármestere börtönben marad

Letartóztatták Czeglédy Gergőt, Óbuda MSZP-s alpolgármesterét és egy önkormányzati cégvezetőt az óbudai önkormányzatot érintő korrupciós ügy kapcsán.

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szerint a nyomozási bíró egy hónapra elrendelte az alpolgármester és az önkormányzati cégvezető letartóztatását. Czeglédyt minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével, míg a cégvezetőt bűnsegédként történő elkövetéssel gyanúsítják. A végzés azonban még nem végleges.

A rendőrség kedden jelent meg az óbudai önkormányzatnál, ahol iratokat foglaltak le. Már márciusban is volt hasonló akció, amikor négy személyt őrizetbe vettek. A gyanú szerint egy férfi, aki két reklámtevékenységet folytató gazdasági társaság ügyvezetője, fiktív szerződéseket kötött 2021-ben az önkormányzattal és két gazdasági társasággal, szolgáltatások és eszközbeszerzések ürügyén, készpénzért. A cégek felhasználásával több mint 100 millió forintot fizetett az alpolgármesternek azért, hogy a hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a reklámberendezések fennmaradásához, további reklámcélú használatához, illetve hasznosításához szükséges engedélyek és hozzájárulás megadásáért.

Az ellenzéki vezetésű polgármesteri hivatal álláspontja szerint az önkormányzat szerződései szabályosak és valós teljesítésen alapulnak, így a jogszerűtlenség és fiktivitás kizárt.

Czeglédy Gergő korábban több fontos pozíciót is betöltött, többek között Gajda Péter kispesti polgármester kabinetfőnöke és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes titkárságvezetője volt. 2018-ban a Direkt36 arról számolt be, hogy Czeglédy cégcsoportja kormányközeli üzletemberekkel összefogva virágzott fel, és az OLAF is szabálytalanságokat állapított meg olyan projektekben, amelyekben részt vett. Czeglédy a Direkt36-ot beperelte, de a perben alulmaradt.