Elfogatóparancs a pesterzsébeti McDonald’s balhé ügyében

A Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot adott ki Rostás Márk József ellen, aki egy brutális csetepaté résztvevője volt a pesterzsébeti McDonald’s parkolójában.

A 19 éves budapesti születésű Rostás Márk József ellen súlyos testi sértés miatt indítottak eljárást. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya életveszélyt okozó testi sértés és csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt nyomoz az eset kapcsán.

A rendelkezésre álló információk szerint a konfliktus egy nő miatt robbant ki, amelyet a felek a gyorsétterem parkolójában akartak tettlegesen rendezni. A találkozót egy 27 éves férfi kezdeményezte, aki egy barátját is magával hozta – őt később meg is szúrták. Az ellenfél többedmagával érkezett a helyszínre, ahol azonnal összecsapás történt.

A hat feltételezett elkövetőt 24 órán belül azonosították és elfogták, egyikük önként jelentkezett a rendőrségen. Rostás Márk Józsefet pedig keresik az ügyben játszott szerepe miatt. A rendőrség jelenleg is vizsgálja az eseményeket és az érintettek pontos szerepét. A BRFK Kommunikációs Osztálya szerint a nyomozás eddigi adatai alapján úgy tűnik, hogy a verekedés nem spontán alakult ki.

A BRFK nyomozói a hat feltételezett elkövetőt június 18-án gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat. A megszúrt 35 éves férfi életveszélyes állapotban került kórházba, társa könnyebben sérült meg. Az elkövetők autókkal menekültek, de 24 órán belül azonosították és elfogták őket – egyikük önként jelentkezett a rendőrségen.