A Rheinmetall rekordmegrendelést kapott

A Rheinmetall, egy német fegyvergyártó vállalat, bejelentette, hogy a Bundeswehrrel kötött keretszerződés értelmében 8,5 milliárd euró értékben gyárt majd 155 mm-es tüzérségi lőszereket, ami a cég történetének legnagyobb megrendelése.

A szerződés célja a Bundeswehr és szövetségesei készleteinek feltöltése, valamint az ukrajnai védelmi erőfeszítések támogatása. A lőszerek szállítása 2025 elején kezdődhet meg, és Németország mellett Észtország, Dánia és Hollandia is részesül a megrendelésből. Németország egy részét az Ukrajnának szánt lőszereknek adja majd át. A német hadsereg a megrendelésből saját készleteit tölti fel, illetve egy jelentős részt Ukrajnába szállít.

Az alsó-szászországi Unterlüßben épülő új Rheinmetall-gyár is kihasználásra kerül a megrendelés kapcsán, ahol 880 millió euró értékben gyártanak majd 155 mm-es tüzérségi lőszereket a jövő évben. A Rheinmetall tervei szerint 2025-től évente 700 ezer darab tüzérségi lőszer és 10 ezer tonna lőpor előállítását tervezik megvalósítani többek között németországi, spanyolországi, dél-afrikai, ausztráliai és magyarországi gyáraikban.

Az ukrajnai konfliktus rávilágított a tüzérségi lőszerek iránti növekvő igényre, amelyre a nyugati világ termelési kapacitása nem volt felkészülve. Emiatt Németország, hasonlóan más országokhoz, hosszú távú beszerzési terveket készít a nagy mennyiségű lőszerekre. A cég arra számít, hogy a megrendelések száma a következő években tovább fog növekedni.

A Rheinmetall Németország legnagyobb fegyvergyártó vállalata, és lőszereken kívül gyárt harckocsikat, katonai teherautókat és fegyvereket is. Június elején vált ismertté, hogy a Rheinmetall több mint 180 millió eurót fektet be egy litvániai lőszergyártó üzem építésébe. Ezt megelőzően a vállalat március végén jelentette be, hogy több mint 130 millió eurót kap az Európai Uniótól lőszergyártásának növelésére.

“Ez a nagyszabású keretszerződés kiemeli a Rheinmetall vezető szerepét mint németországi lőszerszállító, valamint a világ legnagyobb tüzérségi lőszergyártójaként betöltött pozícióját” – mondta Armin Papperger, a védelmi konszern vezérigazgatója.

Arról, hogy a magyar hadiipar mennyire nem tudta kihasználni az európai fegyverkezési hullámot, részletesen egy korábbi cikkünkben írtunk.