Uniós nyomásra leáll európai a mesterséges intelligencia betanításával a Meta

Az Európai Unió adatvédelmi szabályozása, a GDPR hatására a Meta felfüggeszti az intelligens asszisztense európai változatának betanítását, miután az Írország adatvédelmi hatósága, a DPC tiltakozását követően kapcsolatba lépett a vállalattal.

A Facebook és Instagram adatokból táplálkozó mesterséges intelligencia fejlesztése jelentős előnyt jelenthet a Meta számára, azonban az EU adatvédelmi törvényei korlátozzák ezen adatok felhasználását. A DPC tiltakozása után a Meta bejelentette, hogy felfüggeszti az intelligens asszisztense európai változatának betanítását. A döntés előzményeként egy civil szervezet, a None of Your Business (Semmi Közöd Hozzá) 11 pontból álló panaszlistát nyújtott be, amelyet Max Schrems alapított, aki szerint a Meta gyakorlata ellentétes a GDPR-rel.

A Meta csalódottságát fejezte ki a DPC kérésével kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy együttműködnek a hatósággal és igyekeznek betartani az európai törvényeket. A vállalat új adatvédelmi szabályzatot is bevezetett, amely június 26-án lép életbe és a GDPR egyik paragrafusa alapján „jogos érdeknek” tekinti az adatok felhasználását. Korábban, 2023 decemberében az Európai Adatvédelmi Testület már felszólította őket a felhasználói adatok jogos érdekre hivatkozva történő illegális felhasználásának megszüntetésére.

A DPC üdvözölte a fejlesztés felfüggesztését és közleményükben kiemelték, hogy az ügyben az EU adatvádelmi társszerveivel együttműködve továbbra is tartják a kapcsolatot a Metával.

A Meta tájékoztatási gyakorlata is problémát jelentett, mivel az értesítés kijelentkezés (opt-out) típusú volt, ami azt jelentette, hogy aki nem jelentkezett ki időben, annak beleegyezését feltételezték. A hivatalos kijelentkező formot pedig nehezen volt megtalálható az opciók között.

A mesterséges intelligencia betanításához szükséges adatok mennyisége és minősége miatt a piaci szereplők gyakran használnak fel minden hozzáférhető információt, remélve, hogy a törvényi szabályozás lemaradása miatt elkerülhetik a retorziókat. Ezzel kapcsolatban szerzői jogi perek is indultak, például a New York Times által, és egyes esetekben megegyezések születtek, mint például az OpenAI és a Reddit közötti 200 millió dolláros megállapodás. Habár a Meta technikailag kissé lemaradt a versenyben, óriási előnyt jelent számukra a hatalmas mennyiségű felhasználói adat, amellyel rendelkeznek.