A NASA 24 milliárd kilométerről javította meg a Voyager–1 űrszondát

Bő hét hónapig tartott, mire a NASA kijavította a Voyager–1 űrszonda hibáját, de a művelet sikerrel zárult, és az űreszköz négy tudományos műszere ismét megfelelően működik.

2023 novemberében a Voyager–1 űrszonda értelmetlen adatokat kezdett küldeni a Földre, ami komoly gondot jelentett a NASA számára. A mérnökök hónapokon keresztül dolgoztak a hiba forrásának azonosításán, ami nem volt egyszerű feladat, tekintettel arra, hogy az űrszonda olyan távol van a Földtől, hogy egy üzenetváltás 45 órát vesz igénybe.

A probléma 2024 áprilisára tisztázódott, amikor kiderült, hogy a memóriarendszer egyik chipjében keletkezett hiba okozta az értelmetlen adatok küldését. A NASA sikeresen megoldotta a problémát, így a Voyager–1 visszatérhetett a normál működéshez, és ismét tudományos adatokat küld a Földre.

A 1977-ben indított Voyager–1 jelenleg a Naprendszer szélén, a helioszféra és a csillagközi tér határánál gyűjt adatokat. Az űrszonda által küldött információk segítségével a kutatók jobban megérthetik e két terület kölcsönhatásait, ami fontos a Földön bekövetkezett klimatikus változások, például a legutóbbi jégkorszak megértéséhez is.

A hiba az űrszonda egyik számítógépében, a repülési adatokat kezelő egységben (flight data system, FDS) található memóriachipben jelentkezett. A NASA mérnökei áthelyezték a hibás chipen futó kódot a memória egy másik részére.

  1. május 19-én a Voyager-missziót irányító csapat parancsot küldött az űrszondának, melynek eredményeképpen a fedélzeten lévő négy tudományos műszerből kettő azonnal működni kezdett, a másik kettő pedig további parancsokra várt. A NASA közlése szerint azóta ezek a műszerek is megkapták a szükséges utasításokat, így a Voyager–1 teljes kapacitással folytathatja a tudományos adatok gyűjtését. A NASA mérnökeinek mintegy hét hónapos technikai nehézségek után sikerült teljesen működésbe hozniuk a Voyager 1 űrszondát, és most már újra folytathatja a csillagközi teret közvetlenül tanulmányozó feladatát.