Gianmarco Tamberi Európa-bajnoki címet szerzett Rómában

Az olasz Gianmarco Tamberi nyerte meg a magasugrást a római szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságon, ahol az ukrán Vladiszlav Lavszkival vívott izgalmas versenyben diadalmaskodott. Tamberi, aki az idei első versenyén indult, harmadik kísérletre ugrotta át a 229 centimétert, majd elsőre a 231 centit is, míg Lavszki nem tudta ezt a magasságot, sem a 233 centit megugrani.

Az olasz atléta már Európa-bajnokként 234 centiméterre emeltette a lécet, és sikeres ugrása után a bal lábához kapott, ezzel megijesztve a közönséget. Azonban csak tréfáról volt szó, Tamberi a kamerának mutogatta, hogy rugók vannak a cipőjében.

A verseny végén Tamberi 237 centimétert is átugrott, ezzel a világ idei legjobb eredményét érte el. Az ünneplés során felmászott a díszpáholyba is, ahol összeölelkezett Sergio Mattarella köztársasági elnökkel.

A férfi hármasugrásban a spanyol Jordan Alejandro Díaz Fortun nyújtotta a kedd esti program legkiemelkedőbb teljesítményét, 18,18 méteres ugrással, amely mindössze 11 centivel maradt el a világcsúcstól. Diaz Fortun ezzel minden idők harmadik legjobb eredményét érte el, és ez volt a történelem első világversenye (vb, Eb, olimpia), amelynek döntőjében ketten ugrották túl a 18 méteres álomhatárt, ráadásul ellenszélben.

Eredmények

Férfiak:

  • 400 m gát: Karsten Warholm (Norvégia) 46.99 másodperc, Alessandro Sibillo (Olaszország) 47.50, Carl Bengtström (Svédország) 47.94.
  • Magasugrás: Gianmarco Tamberi (Olaszország) 2,37 méter, Vladiszlav Lavszki (Ukrajna) 2,29, Oleh Doroscsuk (Ukrajna) 2,26.
  • Hármasugrás: Jordan Alejandro Díaz Fortun (Spanyolország) 18,18 méter, Pedro Pichardo (Portugália) 18,04, Thomas Gogois (Franciaország) 17,38.
  • Tízpróba: Johannes Erm (Észtország) 8764 pont, Sander Skotheim (Norvégia) 8635, Makenson Gletty (Franciaország) 8606, Gálpál Zsombor 7528.

Nők:

  • 200 m (0,7 méter/másodperc): Ditaji Kambundji (Svájc) 22.49 másodperc, Daryll Neita (Nagy-Britannia) 22.50, Helene Parisot (Franciaország) 22.63.
  • 10 000 m: Nadia Battocletti (Olaszország) 30:51.32 perc, Diane van Es (Hollandia) 30:57.24, Megan Keith (Nagy-Britannia) 31:04.77, Bőhm Lilla 32:41.41.
  • 400 m gát: Femke Bol (Hollandia) 52.49 másodperc, Louise Maraval (Franciaország) 54.23, Cathelijn Peeters (Hollandia) 54.37.
  • Gerelyhajítás: Victoria Hudson (Ausztria) 64,62 méter, Adriana Vilagos (Szerbia) 64,42, Marie-Therese Obst (Norvégia) 63,50.