Max Verstappen nyerte az előzésekkel és drámával teli kanadai káoszfutamot

A változékony montreali idő miatt változatos és izgalmas lett a Forma-1 Kanadai Nagydíja vasárnap este. Eső után indultak el, az időmérőn nagy izgalmak után az első helyet megszerző Russell eljött az első helyen, és elfordult az első kanyarban Verstappen előtt.

A verseny elején Magnussen csapata kockáztatott, és extrém esőgumival indult el, amivel az első három körben tíz helyet javított, a tizennegyedikről a negyedik helyre érkezett meg. Ahogy a pálya száradt, ő visszaesett, az élen pedig a helyzet stabil maradt. A 14. körre már egyre inkább száradt a pálya, Russelt eközben utolérte Verstappen, de a nedves pályarészek miatt nem tudott előzni.

Norris a 17. körben csökkentette a hátrányát az éllovasokkal szemben, majd a 19. körben, amikor már használhatóvá vált a DRS, egy gyors manőverrel megelőzte Verstappent, és a következő körben Russelt is, így az élre állt. Russel megcsúszása után Verstappen átvette a második helyet.

A 26. körben Sargeant megpördülése miatt a biztonsági autót behívták, Norris pedig rossz ütemben érkezett, nem tudott beállni a boxutcára. Verstappen és Russel viszont igen, így ők kerékcsere után átvették a vezetést, Norris pedig a harmadik helyre esett vissza.

Gasly a 41. körben váltott száraz gumira, ezt követően a többiek is követték a példáját. A McLaren Norrist kint hagyta a pályán, ameddig csak lehetett, de a vizes részen nem tudott megfelelően gyorsulni, így Verstappen visszaelőzte.

A 53. körben újra a Safety Car jött ki, mert Sainz kiütötte Albont. Az újraindítás után Verstappen vezetésével egy új verseny kezdődött, ahol a holland mögött Norris, Piastri és Russell volt a sorrend.

A verseny során Verstappen nem csak a győzelemért, hanem egy mormota életéért is küzdött. A 32. körben éles reflexekkel és gyors döntéssel kerülte ki az állatot, amely a pálya szélén kóborolt. „Majdnem meghalt! Megérkeztem az utolsó sikánhoz, és elsőre azt gondoltam, egy törmelék az. Közelítettem, aztán azt mondtam: »Te jó ég, ez egy állat!« Szóval az utolsó pillanatban kitértem jobbra. Hogy utána mi történt, azt nem tudom” – mesélte Verstappen a drámai pillanatról, amely szerencsére jól végződött, mivel a mögötte érkező George Russell és Lando Norris is el tudta kerülni a mormotát.

A verseny végén Russell megpróbálta megelőzni Piastrit, összeértek, de nem maradt hely, így Hamilton is elment mellette. Russell azonban az utolsó körökben egy merész előzéssel visszaelőzte Hamilton-t, de már nem volt ideje Norrist is befogni.

Összességében Verstappen nyerte meg a versenyt, ezzel hatvanadik sikerét ünnepelhette egy rendkívül mozgalmas futamon, amely során nem csak a versenyzők, hanem egy állat élete is veszélybe került.