Delfin gyilkosság miatt vérdíjat hirdettek

Louisianai strandok egyikén sodorta partra a víz egy fiatal palackorrú delfin tetemét, melynek boncolása során több lövedék okozta sérülést tártak fel, többek között az agyában, a szívében és a gerincében is.

Március 13-án a louisianai Cameron Parish strandján találták meg a delfin maradványait. A halál okát a boncolás során állapították meg, amely során több lövedéket is találtak az állat testében. A tengeri emlősök védelméről szóló törvény értelmében a vadon élő delfinek elpusztítása, bántalmazása, zaklatása, de még etetése is tilos, és a törvényt megszegők akár 100 ezer dolláros pénzbírsággal és egyéves börtönbüntetéssel is sújthatók. Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) közleményére hivatkozva az IFLScience számolt be erről az esetről. A NOAA 20 ezer dolláros, azaz több mint 7,2 millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel azoknak, akik információval szolgálhatnak, ami jogerős ítélethez vagy büntetés kiszabásához vezet.

A delfinek elleni erőszakos cselekmények nem újkeletűek, hiszen 2002 óta már mintegy harminc delfint regisztráltak, amelyeket valamilyen fegyverrel öltek meg. Feltételezések szerint ezek az esetek összefügghetnek azzal a gyakorlattal, hogy sokan a hajókról etetik a delfineket, ami miatt az állatok élelmet várnak a hajók közeledtét látva, így megnövekedett az ember-delfin találkozások száma. A halászok által zsákmányolt halakat is szívesen megdézsmálják a delfinek, ami nem arat osztatlan sikert a halászok körében.

A palackorrú delfinek fajtáját jelenleg nem fenyegeti a kihalás veszélye, de világszerte számos egyéb fenyegetéssel néznek szembe, mint az óceánok szennyezése, élőhelyeik elvesztése, a halászhálók, és mint az aktuális eset is mutatja, a fizikai erőszak is.