Elnyeli a föld a kínai nagyvárosokat

A 2 milliós vagy annál népesebb települések komoly veszélyben vannak a vízkitermelés, a közlekedés, a tengerszint-emelkedés miatt. Lenne megoldás, Tokióban már bevált, hogy a helyi talajvíz-kitermelést pihentették, és ezzel megállt a város süllyedése.

Egy új tanulmány szerint Kína nagyvárosai, köztük Peking és Tiencsin, vészesen süllyednek a talajvíz kitermelése és az épületek súlya miatt. A gyors urbanizáció miatt több millió ember lakhatása kerülhet veszélybe a következő száz évben. A tengerszint emelkedése mellett a föld süllyedése is gyorsabb ütemben halad, ami 2120-ra akár 100 millió embert is érinthet.

A Science-ben megjelent tanulmány 2015 és 2022 közötti talajmérésekre támaszkodik, melyek során minden, több mint 2 millió lakosú kínai városban vizsgálták a talajsüllyedést. Az 82 vizsgált város 45 százaléka évente több mint 3 milliméterrel, 16 százalékuk pedig több mint 10 milliméterrel süllyed.

A kutatók rámutattak, hogy a talajvízveszteség üres pórusteret hagy a kéregben, ami a ránehezedő súly miatt összenyomódik. A talajvíz változása főleg az emberi tevékenységnek köszönhető, mint például a közlekedés és a szénhidrogén bányászat mélyfúrásai, míg a csapadék csak 12 százalékban felelős a süllyedésért.

A talajvízkitermelés hosszú távú, tartós ellenőrzése lenne a legfontosabb, mivel a destabilizált, repedezett talaj növeli az árvizek kockázatát. Jelenleg az ország területének hat százaléka van a tengerszint alatt, és a süllyedés megállítására a talajvíz-kitermelés lassítása lehet a megoldás. Tokióban már sikerült lassítani a süllyedést a hetvenes években, amikor a kikötő környéki régióban volt nagy süppedés, de a hatóságok máshonnan kezdték hozni a vezetékes vizet és törvénybe foglalták, hogy a lakosok ne használjanak helyi kútvizet.

Az épületek és az infrastruktúra nem csak Kínában van veszélyben, hanem más helyeken is, mint például New York, Baltimore és Charleston. A NASA műholdfelvételei szerint 2007 és 2020 között a föld New York és Norfolk alatt átlagosan 1-2 millimétert süpped évente, míg Delaware, Maryland, Dél-Karolina és Georgia több megyéjében ennek duplája vagy háromszorosa is volt.

A NASA kutatói szerint a süllyedő föld miatt a sós tengervíz be fog szivárogni a termőföldekre és az édesvízkészletekbe, valamint hatással lehet a vadon élő állatok élőhelyeire és felboríthatja a mocsaras területek ökoszisztémáját.