Aki azért ül be egy filmre, hogy közben popcornt vagy nachost ropogtasson, az aligha jut el a vetítés élvezetéig. Budapesten már vannak olyan mozik – például a Cirko –, ahol fel is hívják a nézők figyelmét, hogy mások műélvezetét ne zavarják csámcsogással.
Vannak ugyanakkor olyan rendezvények, amelyek kimondottan a kétféle élvezet összekapcsolására építenek. A legkönnyebben emészthető példa az, amikor a most zajló Frankofón Filmnapokhoz körítésként a fesztiválon szereplő országok konyhaművészetéből is ízelítőt kapunk. Mert amúgy ritka az, amikor egyiptomi, marokkói és tunéziai finomságok együtt kóstolhatók francia borokkal és svájci sajtokkal.
Művészet és gasztronómia egyre szorosabb kapcsolatban áll egymással. És most nemcsak arra gondolok, hogy a séfek kulináris tudásukat mindinkább a vizuális megjelenés tökéletesítésével ötvözik, hanem az Eat Art néven ismertté vált művészeti stílusra, ahol az ételeket állítják művészi produkciók középpontjába, a teatralitás és a meghökkentés eszközeivel kizökkentve a fogyasztót a bevett társadalmi konvenciókból.
Nem véletlen, hogy az irányzat atyja Daniel Spoerri román származású svájci művész a karrierjét színházi koreográfusként és táncosként kezdte. A Juhász Kata Társulat és Kereszty Gábor étteremtulajdonos Utolsó előtti vacsoráján ugyancsak táncosok lépnek fel, de nem a színpadra, hanem az asztalra: a két szélén ők tálalnak nekünk, középütt pedig helyet hagynak akrobatikus elemekkel tűzdelt produkciójuknak. Hogy azután eljöjjön az a pont, amikor az ételeket sem a tányérokra, hanem az asztalközépre szórják, onnan eheti le az először bátortalan, majd a helyzettel mindinkább megbarátkozó vendégsereg.
Az előadás nemcsak címében utal a megfeszítése előtt tanítványaival utoljára együtt étkező Jézus utolsó vacsorájára, hanem ételsorában is: az ötfogásos menü első tétele a hal (marinált lazac), kovászolt kenyér és bor (borecetben marinált hagymakarikák) hármasával Krisztus testének és vérének jelképe. A száznapos tojás (chilis-mézes limeszósszal és újhagymával) a teremtésmítoszokat szimbolizálja, hiszen az mindenek kezdete, még ha nem is tudjuk, mi volt előbb: a tojás vagy a tojó.
Ezután érkezik a vietnámi rizstészta saláta, amelyben a hosszú tészta az ázsiai kultúra szerint a hosszú élet titka. A következő, gyömbéres ágyon felszolgált, gránátalmamagokkal megszórt füstölt, sült padlizsános fogás már a bűnbeesés felé vezető út, hiszen a padlizsán a szerelem, a gránátalma az érzékiség jelképe. A malacsonkás, beluga lencsés, karamellizált tökös kompozícióról nem is beszélve. Az ételsort az almás, fahéjas, morzsás süti koronázza meg, ahol az alma a tudás, a bűn és a bűnbeesés hármasát szimbolizálja, a morzsa pedig a feltámadás jelképe.
A Soul Stage-ben a három nőből és három férfiból álló művész/felszolgáló csapattal igazán megéri a bűnbeesés. Különösen azoknak a bátraknak – mint a MOME cirkuszdizájnos hallgatói –, akik maguk sem félnek az asztal közepén táncolni, mintha csak a Hairből lépnének elő.
Fotó: Wolfy
