2024.02.25., vasárnap - Géza
Budapest: 9o - 12o
Az ország 19 megyéjében

Bakelitre került a Mini jubileumi koncerje

Wolfy | 2023. november 09. - 12:00
Bakelitre került a Mini jubileumi koncerje

Török Ádámmal határozták el a kiadását, közvetlenül azelőtt, hogy idén tavasszal meghalt.

Az idén tavasszal elhunyt legendás zenész, Török Ádám csapata, a Mini 1993-ban ünnepelte 25. születésnapját. Az együttes akkor már tíz éve inaktív volt, de a jubileum alkalmából újra összeálltak a régi tagok egy nagy koncertre, amely a Budapest Sportcsarnokban volt. Ennek zártkörű főpróbáját egy paksi sörözőben tartották, az ott készült hangfelvétel most dupla LP-n jelent meg 25 év rock címmel.

A kilenc számot, köztük a ma már klasszikusnak számító Gőzhajót, a Kereszteslovagot, a Kell a barátságot tartalmazó anyag harminc évvel ezelőtt mindössze ezer példányban jelent meg CD-n, az újramaszterelt felvétel most vinylen érhető el

- mondta el Kovács László, a Moiras Records vezetője, aki Török Ádámmal még tavaly határozta el az újbóli kiadást.

A műsor ötvözi a Mini több korszakának zenei világát: a muzsikusok sorában hallható Török Ádám (ének, fuvola), Papp Gyula (billentyűs hangszerek), Balogh "Szivacs" Jenő és Németh "Nemecsek" Tamás (dob), Kunu László és Németh Alajos (basszusgitár), valamint Tátrai Tibor és Závodi János (gitár).

A koncertanyagon hallható Bartók Béla Este a székelyeknél című művének a feldolgozása, amely harminc évvel ezelőtt az Éjféli találkozás Béla bácsival trükkös címmel jelent meg. A zeneszerző műveinek feldolgozását a Bartók-örökösök ugyanis évtizedeken át folyamatosan akadályozták; a Bartók-művekre érvényes jogkorlátozás csak 2015-ben járt le.

Kézdy Luca hegedűs szerepelt a Mini Acoustic World Bartók On Rock című 2017-es lemezén, amelyen Bartók művei közül az Este a székelyeknél, az Első román tánc, illetve a Rondók átdolgozása is hallható volt egy koncertfelvételen. Kézdy Luca fúziós zenekara, a dzsessz, a világzene és a szabad zene metszetében 2006 óta működő, háromtagú Santa Diver ötödik albumát, a Morning Airt szintén vinylen jelentette meg a Moiras Records.

A Santa Diverben Kézdy Luca mellett Szesztay Dávid basszusgitáron játszik, Szegő Dávid pedig dobol. Autonóm zenei világot építettek fel, amely talán a dzsesszhez áll a legközelebb, de pszichedelikus rock is felfedezhető benne. A trió december 13-án tartja vinylbemutató koncertjét a Magyar Zene Házában.Bartók egy ritkán hallható műve, a népdalmotívumok felhasználása nélkül 1916-ban komponált Öt dal, Op. 15 az idén 170 éves Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának szintén most megjelent lemezén hallható, Horti Lilla énekével. Az addig kiadatlan, eredetileg zongorára írt művet (amely két fiatal hölgy, Gombossy Klára és Gleiman Wanda verseire született) Kodály Zoltán a hatvanas évek elején dolgozta át zenekarra.

Az LP anyagát, amelyen Franz Schubert (f-moll fantázia) és Orbán György (Szimfonikus finálé) egy-egy műve is szerepel, egy tavaly novemberi koncerten rögzítették a Zeneakadémián.

Harminc év óta ez a lemez az első komolyzenei vinyl, amelyet magyarországi kiadó jelentet meg. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara november 23-án nagy koncerttel ünnepli 170. születésnapját a Müpában

- árulta el a kiadóvezető.

Szintén a Moiras Records új kiadványa az erdélyi rockzene történetének kiemelkedő, ma is aktív formációja, a Metropol Group 55 Years of Rock című LP-je. A hard rockot játszó zenekar hetedik nagylemezének A oldalán a hetvenes évek első felében készült, eddig kiadatlan demófelvételek hallhatók, a B oldalon pedig egy 2021-es koncert anyaga a székelyudvarhelyi Siculus Fesztiválról.