Az összes Volánbusz-sofőr közel fele, 49 százalék nyilatkozott úgy eddig, hajlandó lenne ismét sztrájkolni január 28-29-én, ha nem teljesülnek bérkövetelései - írta meg a Népszava.
Nem hivatalos értesülések alapján a munkáltató MÁV-Volán csoport eleinte 6-8 százalékos béremelést tervezett, ez azóta 10-12 százalékosra nőtt. A SZAKSZ ezzel szemben 25 százalékos bérfejlesztést tart tárgyalási alapnak, de az elnök, Dobi István kijelentette, hogy 20 százalék alá semmiképpen nem mennek. A területért felelős Lázár János közlekedési miniszter korábban ezt az igényt irreálisnak nevezte, a bíróság által törvényesnek ítélt sztrájk jogszerűségét pedig vitatta.
Időközben a Mozdonyvezetők Szakszervezete is bejelentette, hogy legalább 18 százalékos emelést követelnek, sikertelen bértárgylás esetén pedig ők is felkészülnek a sztrájkra, mert még ezzel a szinttel is csak a három évvel ezelőtti, 2020-as szintre állna vissza a mozdonyvezetők bérének vásárlóértéke - írja a Népszava.
Fotó: Volánbusz