A gyógyíthatatlan beteg gyeremekek családjai számára mentőöv lehet egy olyan hely, ahol a búcsú időszakára megkapja a család a gyermekük mellett az ellátást, a meleg szobákat és az orvosi felügyeletet. Így az utolsó hetek, napok félelmetes árnyékában nem kell a bevásárláson, ételen, gyógyszereken gondolkodniuk. Egyetlen "feladatuk van", megélni a búcsút, egymás közelségét és azt a végtelen szeretetet, amit gyermekük a túlvilágra visz majd magával. 

A "Ház" minden szolgáltatását igyen vehetik igénybe a családok.

Az idén 12. születésnapját ünneplő Tábitha Gyermekhospice ház azonban ezen túlmenően olyan gyermekek gondozását is vállalja, akik súlyos fogyatékkal élnek és a szülőket tehermentesítve, pár napot ők vigyáznak a gyermekekre. Ilyenkor szintén megkapják bent a fiatalok az orvosi ellátást, a napi foglalkozást és szeretetet, a család többi tagja pedig picit megpihenhet a napi 24 órás felügyeletben. 

A Kalapot fel! akció keretén belül most segítséget kérnek. 

A Kalapot fel! nemzetközi aktivitás, melynek célja, hogy ezen a napon világszerte felhívják a figyelmet a több mint 21 millió gyógyíthatatlan betegséggel küzdő gyermek palliatív ellátáshoz való jogára és támogatást szerezzenek számukra.