Az aktivisták arról is beszéltek, hogy a 2021-es propaganda törvény nem más, mint uszítás, a demokrácia megcsúfolása és a gyűlöletkeltés volt.

Könyveket szabadítottunk ki ma délután a Libriben, Kovács Domokos és Papp Éva segítségével
Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a jogtipró rendelkezéseket a lehető leghamarabb hatályon kívül helyezzék, és addig is a lehető legkevesebb kárt okozzák. Ebben fontos eszközünk a nyilvánosság, ezért dolgoztuk ki ezt a módszerében a polgári engedetlenséghez hasonló tiltakozási módot
A cenzúra és az LMBTQ közösség eltörlésére tett kísérletek nagyon károsak, nem férnek össze a demokratikus jogállammal, ellentétesek az Alaptörvénnyel és az uniós, valamint nemzetközi joggal, ezért ezt nem szabad annyiban hagynunk
Az akció erőszakmentesen zajlott és kárt nem okozott, a fólia árát meg szerettük volna téríteni az üzletben, de a boltvezező nem tartott rá igényt
Ne tűrjük el a jogtipró rendelkezéseket, szervezzetek hasonló akciókat és lépjünk fel együtt a gyűlöletkeltő intézkedések ellen.

- olvasható az Instagram posztjukban.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Budapest Pride (@budapestpride) által megosztott bejegyzés

A törvényi rendelkezés óta a hatóságok több alkalommal is szabtak ki bírságokat olyan könyvesboltok ellen, melyekben szabálytalanul LMBTQ tartalmú könyveket véltek felfedezni fólia nélkül vagy olyan helyen voltak kirakva, ami a törvényi rendelkezés szerint tiltva van. Legutóbbi ilyen esetről a frisshirek.hu is beszámolt.

A Budapest Pride aktivistái most kicsomagoltak pár könyvet, annak érdekében, hogy segítsék a jogegyenlőség előremozdítását és megakadályozzák a cenzúrázást, mely a LMBTQ közösségek eltörlésére való lépések egyike.

Az LMBTQ közösség eltörlésére tett kísérletek nagyon károsak, ellentétesek a demokratikus jogállammal és az Alaptörvénnyel, az uniós és nemzetközi joggal, ezért ezt nem szabad annyiban hagyni.

A poszt szerint az akció erőszakmentesen zajlott és kárt nem okozott, a fólia árát szerették volna megtéríteni az üzletben, de a boltvezető nem tartott rá igényt - adta hírül az RTL Klub.

Kiemelt fotó: Libri