Állok a szörfön – Emlékek Balatonrendesről

Egy balatonrendesi nyaralás emlékei elevenednek meg Nattán-Angeli Nóra elbeszélésében, ahol a gimnáziumi harmadikos évek és a szörfözés örömei keverednek a barátság és az első szerelmek édes-bús pillanataival.

Emlékszem, hogy állok a szörfön, a nap ezüstösen cikázik a vízen, és a szél a szemembe fújja a hajamat. Eszterrel és a Jólelkekkel, akik százkarú polipként mozgatják a deszkát, nevetés közepette próbálom megőrizni az egyensúlyomat. Ez a kép maradt meg bennem a balatonrendesi nyaralásról, amire Lélek Tomi, az osztály bohóca hívott meg minket, Eszterrel együtt. Tomi mindig megnevettetett minket az órák alatt, és karikatúrákat készített, amiket ügyesen mutogatott nekünk. Az ifjúsági mozgalom által szervezett táborba jó áron lehetett menni, ami fontos volt, mivel mindketten hasonló családi háttérrel rendelkeztünk – egyedülálló anyával éltünk.

Eszterrel, Tomival és a bátyjával, Jakabbal sokat lógtunk együtt suli után. A Lélek testvérek külsejükben nem hasonlítottak egymásra: Tomi szőke és kerek arcú volt, míg Jakab sötét hajú és kreol bőrű. Gyakran ültünk a Dugó téren, hallgattuk a U2-t, vagy meglátogattuk a nagyijukat, aki mindig gondoskodott rólunk uzsonnával, és aki a zöld papagájával való játékával gyógyított engem egy régi sérelmemen.

A szerelmi ügyeket is meg tudtuk beszélni, mivel egyikük sem volt a típusom. Tomi segített, amikor szerelmes voltam Tapolcai Bencébe, aki iparművészetis volt és gitározott. Tomi kölcsönadta a gitárját, hogy felhívjam magamra Bence figyelmét, ami sikerült is, bár egy kínos pillanatban lebuktam, amikor nem tudtam megkülönböztetni a klasszikus gitárt az elektromostól.

A balatonrendesi táborban Tomi írt egy dalt, ami a klasszikus, te lány mondatból született, és amit esténként gitározgatott. A tábor fénypontja egy szörfdeszkás játék volt, amit Jakab ötlete alapján játszottunk, és amely során a vízben mozgatott deszkáról kellett leesnünk. Egy fotó is készült rólunk, amint dinnyét eszünk a szörfdeszkán.

Az évek során eltávolodtunk egymástól. Tomi Ausztráliában él, grafikusként dolgozik és szörfözik, Eszter Barcelonában telepedett le, a Jakabbal néha találkozom, én pedig HR-esként dolgozom egy középvállalatnál. Az állásinterjúk során figyelem a jelentkezők minden rezdülését, de a munka többi része soha nem érdekelt igazán. Anyu betegsége után, amely során elvesztette színeit és életkedvét, én is elvesztettem az életem színeit. A gyász és a feledés ködében szédelegtem, amíg nem találtam meg a régi fotót, ami újra színt hozott az életembe, és arra ösztönzött, hogy újra felálljak és továbblépjek.