A magyar családpolitika eredményei: a gazdagok tovább gazdagodnak
A magyar kormány családpolitikai intézkedései jelentős költségvetési kiadásokkal járnak, miközben a társadalmi egyenlőtlenségeket tovább mélyítik. A babaváró hitel bevezetésének ötödik évfordulóján a demográfiai helyzet és a családpolitika hatásai kerülnek elemzésre. A kormány döntése értelmében a babaváró hitel igénybevételének határidejét két évvel meghosszabbították, ami a nyáron fokozott érdeklődést váltott ki. Sok család túlbecsülte saját gyermekvállalási képességét, és ha nem egészségi okok miatt marad el a gyermek, jelentős büntetőkamat fizetésére számíthatnak a határidő lejárta után.
A családtámogatási rendszer kritikusai szerint a fideszes politika a társadalom felső rétegeit részesíti előnyben, ami a szociális újraelosztás céljával ellentétes. A Kapitány Balázs demográfus által vezetett kutatások azt mutatják, hogy a nagy összegű családi juttatásokat elsősorban a jobb anyagi helyzetben lévő családok használják ki.
A Kohorsz’18 kutatás során a 2018 és 2019 között született gyerekek családjait vizsgálták, és a jövedelmi helyzet, iskolai végzettség, valamint a juttatások igénybevétele alapján értékelték a családpolitika hatásait. A kutatásból kiderült, hogy a családtámogatások, mint például a csok, a babaváró hitel, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása és az otthonfelújítási program, jelentősen növelik a társadalmi egyenlőtlenségeket.
A családpolitikai intézkedések költségei jelentősek: a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása 73 milliárd forintba, a csok 675 milliárd forint támogatásba és 677 milliárd forint kedvezményes hitelbe, a gyermeket nevelők otthonfelújítási támogatása körülbelül 750 milliárd forintba, míg a babaváró hitel 2350 milliárd forint hitelbe és támogatásba került.
A családpolitika nem szociálpolitika, hanem más célokat szolgál, de népesedéspolitikai szempontból sem tekinthető sikeresnek. A termékenységi ráták nem mutatnak jelentős javulást, sőt, a családtámogatások hatására inkább csak az első gyermek születésének időpontja mozdul el korábbra, nem pedig a végső gyerekszám növekszik egy családban.
A családpolitika költségei és hatékonysága mellett felmerül a kérdés, hogy miért tartja fenn a kormány ezt a rendszert, ha az eredmények nem igazolják a befektetett erőforrásokat. A válasz részben a választói preferenciákban keresendő, mivel a magyar társadalom többsége támogatja a bőkezű családtámogatási rendszert, függetlenül annak valós hatásaitól.
