A gepárdja mentette meg a magyar Maugli lábát az oroszlántámadás után
Bármennyire is szelídnek gondoljuk, egy vadállat soha nem lesz házi kedvenc. Fájó leckét kapott ebből a magyar Maugliként ismert Flaskay Dániel, aki Zanzibáron dolgozik egy vadállatvédelmi központ állatgondozási igazgatójaként.
Már egészen kisgyerekként imádta az állatokat, ő azonban nem kiskutyát szeretett volna, hanem kígyókra vágyott. Tizenkét esztendős korában titokban vásárolt egy óriáskígyót, és bár otthon azt hazudta, egy sikló az és csak találta, édesapja azonnal átlátott a szitán. Ráadásul az állat meg is harapta, úgyhogy nem lehetett maradása, egy kisállat-kereskedésben becserélte két másik kígyóra. Ezzel kezdődött a szenvedély.
Néhány évvel később, alig 17 esztendősen már saját állatkereskedése volt New Jerseyben, aztán hazajött és állatkertben kezdett dolgozni. A fordulópont akkor jött, amikor egy zanzibári állatmenhelyről levélben kapott felkérést, hogy csatlakozzon hozzájuk igazgatóként. Így a magyar férfi néhány éve már Afrikában gondoskodik a náluk lévő vadállatokról, amelyek közt akadnak gazdag arab sejkek megunt házikedvencei éppúgy, mint kizárólag Zanzibáron élő fajták. És persze itt van az a két fehér oroszlán is - egy hím és egy nőstény - amelyeket Dániel újszülött koruktól nevel.
- Szinte családtagként bánunk egymással - utalt Flaskay Dániel a két oroszlánra. - Minden nap bemegyek hozzájuk és kicsit birkózunk egymással. Aznap meleg, párás idő volt, láttam rajtuk, hogy nincs nagy kedvük a játékhoz. Tényleg így volt, a hím nem is foglalkozott velem, de a nőstény végül hajlandó volt egy kis birkózásra.
A fiúoroszlán ezt látva valószínűleg féltékeny lett, hátulról ráugrott Dánielre. Biztosan nem akart nagy kárt tenni benne, de ez több volt egyszerű ijesztgetésnél: nem húzta vissza a karmait mint máskor, felszakította a fiatalember karját és hátát, aztán beleharapott a mellkasába és végül a lábát is felhasította.
- Figyelmeztetésnek szánhatta, hiszen utána nem is folytatta a támadást - mondta a magyar Maugli, aki a történtek után azonnal kórházba sietett. - Persze, egy zanzibári kórház az utolsó, ahová az ember vágyik. Az orvos a sütőből kivett cérnával és tűvel varrta össze a sebeimet, aztán adott egy marék gyógyszert, hogy ezeket vegyem be. Fogalmam sem volt, hogy milyen kapszulák, így inkább magam szereztem antibiotikumot és azt kezdtem el szedni.
A sérülések többségénél használt is a szer, ám a fiatalember lába egyre rosszabb lett, a seb elfertőződött. Ahogy mesélte, komoly veszélybe került, már attól félt, amputálni kell, amikor bizarr ötlete támadt.
- Sok más állatfajhoz hasonlóan a gepárdok nyála is gyógyítja a sebeket - ecsetelte. - Így aztán az egyik nap bementem hozzájuk és simogatni kezdtem egyiküket. Ez beindítja náluk a szociális viselkedési mintákat, úgy értelmezik, mintha egy társuk nyalogatná őket. A gepárd pedig elkezdte nyalogatni a lábamat.
Dániel azt mondta, komoly fájdalmakat élt át, a gepárdok nyelve ugyanis nagyon érdes, mintha ráspollyal reszelték volna a lábát. A szenvedés azonban nem volt értelmetlen, nem sokkal a különös terápia után ugyanis hirtelen gyógyulni kezdett a seb.
- Persze tudtam hogy ez fordítva is elsülhetett volna, hiszen rengeteg kórokozó is van a nyálukban - mondta Flaskay Dániel.
A történtek ellenére továbbra is megbízik oroszlánjaiban, azt azonban nem felejti, hogy ugyan elfogadják őt, de legfeljebb egyenrangú lehet velük a szemükben és már az is nagy elismerés.
