Tömegsírtól a Tabánig – így örökítette meg a világot a szegények muzsikusa

Karmester volt, a Székesfővárosi Zenekar megalapítója, valamint tisztviselő és amatőr fotós. Bor Dezső fényképezőgépével megjárta a keleti és a nyugati frontot, majd megörökítette az ország háború utáni talpra állását is.

Valósággal megszállottja volt a zenei ismeretterjesztésnek, és híveivel a szó szoros értelmében a nép közé vitte el ingyen vagy fillérekért a zenét – írta Bor Dezsőről Gábor István az Állami Hangversenyzenekar történetét bemutató kötetében. A karnagyot nem véletlenül nevezték a szegények muzsikusának.

Bor Dezső 1888-ban született Budapesten, Varga Ágnes és Bor György vasúti raktárnok gyermekeként. Nyolcévesen már a Nemzeti Zenedében tanult hegedű szakon, de a szülők nem tudták finanszírozni a továbbtanulását, így 17 évesen katonazenésznek jelentkezett. „A katonazenekarban nem volt szükség hegedűsre, ezért trombitálni kezdett, és karvezetésből is továbbképezte magát” – meséli fia, az idén 90 éves ifj. Bor Dezső.

Az első világháború idején a 44. gyalogezred zenekarában trombitált, és ekkor már rengeteg képet készített. A fronton készült fotók között fürdőző katonák mosolyognak, de komorabb képek is vannak, mint például a tömegsír 300 halottal.

Az első világháború után Bor Dezső folytatta a munkát a Fővárosi Könyvtárban, és 1922-ben megalapította a Székesfővárosi Zenekart. A zenekar célja a zenei népművelés volt, azaz a széles közönségnek játszani a lehető legolcsóbb előadásokon.

Bor Dezső közben megnősült, és a Ferenc tér 4. számú házba költözött, amit após, Bertók Mihály kovácsmester és bérkocsi-tulajdonos építtetett. A harmincas évek elején például a Tabán bontását is megörökítette.

A Székesfővárosi Zenekar egyre népszerűbb lett, és neves vendégművészekkel szerepeltek együtt, mint Ábrányi Emil, Vaszy Viktor, és Kodály Zoltán is. A zenekari tagok a képeken, mint egy nagy család: együtt kirándulnak, farsangi mulatságon vesznek részt, kaktuszokat fotóznak a feleségek, pingpongoznak.

Az 1939-es év változást hozott, a Székesfővárosi Zenekart egyesítették a Budapesti Hangversenyzenekarral, és hivatásos zenekarrá alakították. Bor Dezső csak másodkarmesterként folytathatta a munkát. 1946-ban elbocsátották a Fővárosi Könyvtárból, de hamar talált munkát a Nehézvegyipari Kutató Intézet dokumentációs osztályán. Egészségi állapota romlott, ízületi problémái miatt 1958-ban az Egyesült Izzó búcsúhangversenyén már csak két bottal tudott felmenni a pulpitusra.

Bor Dezső 1974-ben halt meg. A szegények muzsikusa örök példakép marad, aki „műveltséget terjesztett, közönséget nevelt filléres alapon”.

Írta: Lázár Fruzsina | Képszerkesztő: Virágvölgyi István