Forradalmi áttörés az epilepszia kezelésében
Egy súlyos epilepsziával küzdő brit tinédzser, Oran Knowlson lett a világon az első, aki egy olyan agyi implantátumot kapott, amely kontrollálni tudja az epilepsziás rohamait – írja a The Guardian.
Az új eszköz gyökeresen megváltoztathatja az epilepsziával küzdők életét. A 13 éves fiú esetében, aki korábban napi több száz rohamot is átélt, a neurostimulátor beültetése után akár 80 százalékkal kevesebb roham gyötri majd naponta. A kezelés óta a fiú édesanyja szerint gyermeke vidámabb és beszédesebb lett, az életminősége pedig jelentősen javult.
A műtét során két elektródát helyeztek el a fiú agyában, amelyeket a talamuszhoz vezettek. A vezetékeket rendkívül nagy pontossággal, milliméternél is kisebb eltéréssel kellett elhelyezni, majd csatlakoztatni a neurostimulátorhoz. Az eszköz mérete 3,5 centiméteres négyzet alakú, és 0,6 centiméter vastagságú. A beültetéshez egy kis darabot kellett eltávolítani a fiú koponyájából, majd csavarokkal rögzítették az eszközt.
A felépülési időszak után, amikor bekapcsolták az implantátumot, az folyamatosan stimulálja az agyat, hogy blokkolja azokat az elektromos jeleket, amelyek a rohamokat előidézik. A módszer sikeresnek bizonyult, mivel a tinédzser állapota jelentősen javult a műtét óta: a rohamok száma és súlyossága egyaránt csökkent.
A szakértők reménykednek abban, hogy Knowlson esetéből levont tapasztalatok alapján ez a kezelési forma standarddá válhat az elkövetkezendő években.