A nyitottság nem identitás: meló van vele

A minap könyvjavaslatokat cseréltünk egy ismerősömmel, aki szkeptikusan fogadta a kelet-európai irodalmat, mondván, ha lenne szlovák Dosztojevszkij vagy ukrán Hemingway, már hallott volna róluk. Az ismerősöm kényelmes stratégiát választott, hiszen a kánont követve úgy érezheti, jól informált, nem marad le semmi fontosról, de ez a világkép nem veszi figyelembe, hogy a jó művek nem mindig jutnak el a világhírig eredeti nyelvük, témájuk vagy a szerző helyzetétől függetlenül.

Nagy-Britanniába költözésem után rádöbbentem, hogy mennyire megváltozik az ember világlátása, és milyen szakadékok tárulnak fel az ismeretekben. Kelet-európaiként, latin-amerikaiként, dél-ázsiaiként a saját önképünk és a ránk irányuló tekintet feszültségével kell megküzdenünk, és folyamatosan dolgoznunk kell az előítéletekkel.

Az angolszász könyvpiac dominanciája miatt sokszor csak kis kiadóknál és antikváriumokban találhatunk meg egy-egy kelet-európai vagy más, kevésbé látható régió irodalmát. A Nobel-díjas Olga Tokarczuk fordítóinak például tíz évbe telt, mire találtak kiadót a szerző műveinek.

A magyar értelmiség gyakran csak saját magával foglalkozik, például a Nádas Péter körüli díjvitában is inkább a felháborodás hangjai domináltak, anélkül, hogy megvizsgálták volna, kik voltak a vetélytársak vagy milyen könyvekkel versenyeztek.

A művészet és politika kapcsolatát firtató kvóták és díjazások kritikája mellett fontos felismerni, hogy a kíváncsiság hiánya és az előítéletek korlátozzák a világképünket. Ha többet olvasnánk, utaznánk, beszélgetnénk, akkor a hiányok ordítani kezdenének, és talán nem lenne szükség ilyen eszközökre.

A Telexen mostantól minden héten egy-egy szerző jelentkezik véleménycikkel, hogy eltérő álláspontokat és szokatlan gondolatokat is bemutassunk. Az induló négyes: Babarczy Eszter író, eszmetörténész, Rainer-Micsinyei Nóra színész, humorista, Szél Dávid pszichológus és Vonnák Diána kulturális antropológus és író.