Azerbajdzsán előrehozott választásokat tervez

Az azerbajdzsáni parlament arra kérte az ország elnökét, Ilham Aliyevet, hogy írjon ki előrehozott parlamenti választásokat, egy nem mindennapi indokkal támasztva alá a döntést.

A Trend helyi hírügynökség pénteki jelentése szerint a parlamentben 105 képviselő támogatta a felhívást, csupán egy ellenezte azt. A kormányzó Új Azerbajdzsán Párt (YAP) vezetősége egy csütörtöki ülés után határozott úgy, hogy kezdeményezi a parlament feloszlatását és az előrehozott választások kiírását.

A YAP elnökhelyettese, Tahir Budagov elmondása szerint a választások előrehozását az indokolja, hogy az eredetileg novemberre tervezett választások idején Azerbajdzsán fontos nemzetközi eseményeknek, köztük az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezménye részes felei 29. konferenciájának (COP29) ad otthont. Budagov szerint ezek figyelembevételével fontos, hogy a parlament ebben az időszakban zavartalanul tudjon működni.

Az azerbajdzsáni alkotmány értelmében a parlament feloszlatása és a választások kiírása az elnök kizárólagos jogköre. Az ország törvényhozásában jelenleg 125 képviselő tevékenykedik, akiket ötévente választanak meg. A jelenlegi parlament a 2020. február 9-i előrehozott választások eredményeként jött létre.