Bakondi György: Nem veszélyes embercsempészeket engedtek szabadon

A kormány csak a sofőröket engedte szabadon, nem a veszélyes embercsempészeket – jelentette ki Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója Tusnádfürdőn az RTL Híradónak.

Bakondi György szerint azok, akik súlyosabb bűncselekményeket követtek el, például megpróbáltak elgázolni valakit vagy fegyvert használtak, nem részesültek a szabadon bocsátásban, hanem börtönben maradtak. A főtanácsadó hangsúlyozta, hogy csak azokat engedték szabadon, akik pénzért, sofőrként vettek részt az embercsempészetben, és állítása szerint ez nem jelent biztonsági kockázatot.

A Helsinki Bizottság szakértője, Krámer Lili azonban megkérdőjelezte Bakondi állítását, mivel a kormány által kiadott rendelet nem tesz különbséget az embercsempészek között. Bakondi szerint nagyobb kockázatot jelentene a börtönzsúfoltság, ha a többezer embert, akik például autóval vitték az embereket, hosszú ideig börtönben tartanák.

A kormány 2023 elején hozott egy veszélyhelyzeti rendeletet, amelynek értelmében tömegesen engedtek szabadon külföldi embercsempészeket a magyar börtönökből, és 72 órán belül el kellett hagyniuk az országot. A fideszes politikusok szerint a börtönök túlzsúfoltsága és a fogvatartás költségei miatt volt szükség erre a lépésre.

A Helsinki Bizottság kriminológusa, Krámer Lili szerint az elmúlt évtizedben egyre többen kerültek börtönbe Magyarországon, és ez a lépés nem segített a zsúfoltság csökkentésében. A HVG januárban arról számolt be, hogy csak tavaly összesen 2297 embercsempészt engedtek ki a magyar börtönökből, és július elejéig ez a szám nem változott.

A veszélyhelyzeti intézkedés komoly feszültségeket okozott Ausztria és Magyarország között, berendelték a bécsi magyar nagykövetet és Ausztria szigorúbb ellenőrzést rendelt el a határon. Az embercsempészek szabadon engedéséről ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.

Krámer Lili felvetette, hogy a szabálysértési eljárások, például azoknak a szülőknek az esetében, akiknek a gyereke hiányzott 30 órát az iskolából, mitől társadalomra veszélyesebbek, mint az embercsempészek, és kérdőre vonta, miért nem magyarokat engedtek ki a börtönökből, akiket a hatóságok jobban szemmel tudnak tartani. Bakondi György erre a kérdésre nem válaszolt.