Hol van a világ közepe?

A világegyetemnek a modern elméletek szerint nincs körzővel kiszúrható vagy bármilyen módon beazonosítható közepe. Az emberiség története során a világ közepét különböző helyeken és formákban képzelték el, a nagyobb tereptárgyaktól kezdve az égitesteken és galaxisokon át, egészen a mai tudományos megállapításokig, miszerint a középpont lehet mindenütt, bárhol vagy sehol.

Kezdetben a nagyobb tereptárgyak, mint például a fák vagy hegyek, szolgáltak tájékozódási és spirituális központként. Ilyen volt például a kánaánitáknál a Hermon-hegy vagy a görögöknél az Olümposz. A világ szerkezetét sok mitológia egyfajta faként képzelte el, köztük a magyarok is, mint életfát. Ezek az elképzelések egy merőleges tengely köré csoportosultak, amelyet szent fák vagy hegyek képviseltek.

Az ókori görögök már az időszámításunk előtti IV. századtól kezdve úgy gondolták, hogy a világ közepe a Föld, amely egy lapos terület az ég és az alvilág között. Ezt a nézetet később a ptolemaioszi világképnek nevezték, amelyet Klaudiosz Ptolemiosz római matematikus és csillagászról neveztek el. A heliocentrikus, vagyis Nap középpontú világkép Kopernikusz lengyel polihisztor munkásságával jelent meg a XVI. században, ami forradalmasította a tudományt. A galaktocentrizmus, vagyis az a gondolat, hogy a világ közepe a Tejút galaxis, William Herschellel érkezett meg, de ezt a világképet Edwin Hubble cáfolta meg, amikor 1925-ben igazolta, hogy az Andromeda nem csillagköd, hanem egy másik galaxis.

A populáris kultúrában a világ közepe számos helyen lehet, például Eterniumban, Oa-ban, Terminuson, Azathothnál, egy tucat amerikai városban, Jeruzsálemben, Mekkában, Salvador Dalí szerint a francia Perpignan vasútállomásán, vagy épp a finn Kuopio város piacterén. A tudomány állása szerint azonban a világ közepe nem létezik, mert a világegyetem bonyolultabb, mintsem a mi fogalmaink szerint meghatározható lenne. Lehet, hogy a világegyetem végtelen, vagy egy végtelenben lebegő véges, négydimenziós buborék, ahol a középpont fogalma értelmetlen.

Hubble felfedezése után, Georges Lemaître belga kozmológus megfogalmazta az ősrobbanás elméletét, amely szerint a világegyetem egy pontból kezdődött. Az ősrobbanás a téridő kiterjedését jelentette, nem egy hagyományos robbanást. A táguló téridő minden pontja tekinthető a világ közepének. A megfigyelések sem mondanak ellent ennek, mivel a világegyetem tágulása a fénysebességnél gyorsabb, és a galaxisok mozgását visszakövetve nem találunk sűrűbb régiót, a téridő pedig egyformának tűnik minden irányban.