A németek óvatos optimizmussal várják a rajtot, miközben a magyar Ancelotti előtt tisztelegnek

A német sajtó egy része derűlátó, másik része inkább csak óvatosan optimista a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság pénteki rajtja előtt. A rendező a német szakírók meglátása szerint sincs azon a szinten, hogy egyértelmű favoritnak lehessen nevezni, ugyanakkor a korábban kritikus Matthias Sammer kifejezetten optimista. Összességében azt érezni, egyfajta nemzeti egység megteremtését remélik a német válogatottól ebben a négy hétben, miközben újra meg újra a torna futballon túlmutató jelentőségéről, sokszínűségről és az Eb-n a csapatkapitányi karszalagot viselő Ilkay Gündogan származásának szimbolikájáról írnak-beszélnek.

„Európa-bajnokok akarunk lenni, de a végállomás mégsem a cím lesz, akkor is hasonló élményt adni az embereknek, mint a 2006-os világbajnokság volt, amikor 15 éves fejjel magam is élvezhettem a szurkolói futballfesztivált” – írja Ilkay Gündogan, a német válogatott csapatkapitánya. A török származású középpályás lett az első olyan csapatkapitány a németeknél, aki bevándorlók gyermeke – ezt nem mi, hanem a Barcelona középpályása maga emelte ki.

2006 élményébe kapaszkodnak

„Olyan időket élünk, mikor egyre több és több front épül ki köztünk. Az emberek többé nem hallgatják meg egymást. Mint csapat, az a célunk, hogy az országunkban élőket közelebb hozzuk egymáshoz legalább erre a néhány hétre. Szeretnénk kohéziót teremteni, és elérni azt, hogy az emberek ismét büszkék legyenek a német válogatottra – és önmagukra” – írta Gündogan.

A Kicker közel 200 oldalas bookazine-t adott ki az alkalomra, melyben Matthias Sammer a főszereplő, aki szerint „a válogatott Európa-bajnok lesz”, és legrosszabb esetben is fel fogja idézni a 2006-os világbajnoki élményeket. Sammer szerint a Julian Nagelsmann által kialakított keret minőségi, már csak annyi kell a sikerrecepthez, hogy igazi csapattá formálódjanak.

A drukkerek óvatos derüvel várják a rajtot

A müncheni városháza előtti főtér igazi fiesztahangulatot árasztott, a skótoknál is elég széles szórása volt a várható eredményekről szóló kérdésemre adott válaszoknak. Horváth Bettinával, a Bayern München akadémiájának női csapatainál dolgozó magyar kapusedzővel találkoztunk, aki szerint a barátságos hangulat egyúttal jel is: a legtöbb német szurkoló nem teszi olyan magasra az elvárásait válogatottja eredményességét illetően, mint Sammer vagy Gündogan.

A kapusokra is kitértünk, ahol a 38 éves Manuel Neuer és a 32 éves Marc-André ter Stegen csatáját illetően komoly megosztottságot lát a németek között. A Sport Bild szerint a németeknél nincs kapuskérdés.

Nem élet-halál kérdése az Eb-győzelem

A TZ cikkei óvatosan bizakodó közhangulatot sugallnak, és kiemelik, hogy a 36 éves Julian Nagelsmann számára is remek lehetőség az Eb, hogy helyreállítsa a Bayernnél kissé megtépázott hírnevét. A TZ-ben csoportellenfélként a magyar válogatott is kapott egy hasábot, ahol Gulácsi Pétert idézik Marco Rossi habitusáról és filozófiájáról.

Szoboszlai a pink-party kellős közepén válhat szupersztárrá?

Az Abendzeitung szerint ez az Eb lehet az a torna, amelyen Szoboszlai Dominik valóban a világsztárok közé emelkedik. A lap szerint a német labdarúgás közel sem az, mint tíz éve, a Maracanában aratott világbajnoki diadal idején volt.

Labdarúgó Európa-bajnokság, 2024A válogatott Eb-kerete

  • Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Szappanos Péter (Paksi FC)
  • Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Fiola Attila (Fehérvár FC) Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Freiburg – Németország)
  • Középpályások: Bolla Bendegúz (Servette – Svájc), Kata Mihály (MTK), Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), Kleinheisler László (Hajduk Split – Horvátország), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre – Franciaország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Sunderland – Anglia)
  • Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

Az A csoport programja az Eb-n

1. forduló

  • június 14., München: Németország–Skócia
  • június 15., Köln: Magyarország–Svájc

2. forduló

  • június 19., Köln: Skócia–Svájc
  • június 19., Stuttgart: Németország–Magyarország

3. forduló

  • június 23., Frankfurt: Svájc–Németország
  • június 23., Stuttgart: Skócia–Magyarország

(Borítókép: Német futballszurkolók ünnepelnek 2006. június 24-én Berlinben. Fotó: Sean Gallup / Getty Images)

Meccsösszefoglalók, riportok, interjúk, podcastok, videók, érdekességek – minden egy helyen, minden az Indexen!

Böngéssze az Index Európa-bajnoki mellékletét, ahol a cikkek mellett megtalálja a menetrendet, a csoportok állását, a játékoskereteket, a csapatleírásokat és a helyszíneket is! Tartsanak velünk egy hónapon át, hiszen helyszíni tudósítóink rendszeresen exkluzív tartalmakkal jelentkeznek Németországból!