Edin Terzic távozik a Borussia Dortmundtól

A Borussia Dortmund vezetőedzője, Edin Terzic, közös megegyezéssel bontott szerződést a klubbal, a döntést ő maga kezdeményezte.

Edin Terzic, a Borussia Dortmund vezetőedzője, kilenc év után hagyja el a klubot. A 41 éves szakember 2020 decemberétől 2021 júniusáig, majd 2022 júliusa óta állt a csapat élén. Terzic vezetése alatt a Dortmund 2021-ben megnyerte a német kupát, 2023-ban a Bundesligában ezüstérmes lett, és idén bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol a Real Madridtól kapott ki.

A klub honlapján közzétett információk szerint Terzic maga kezdeményezte a szerződés megszüntetését. A vezetőedző a Bajnokok Ligája döntője után úgy döntött, hogy távozik, mivel úgy érezte, itt az ideje, hogy új szakemberrel kezdődjön egy új korszak a klub életében.

Terzic búcsúüzenetében kifejezte, hogy a legjobbakat kívánja a Borussia Dortmundnak, megköszönte a közös munkát, és reményét fejezte ki a hamaroski találkozásra. "Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom az elmúlt hetekben, de az intenzív megbeszélések után az alapvető érzéseim nem változtak" – jelentette ki.

Hans-Joachim Watzke, a Borussia Dortmund vezérigazgatója Terzic távozását követően elismerően nyilatkozott róla. Watzke szerint Terzic kiemelkedő munkát végzett a klubnál, és mindenki hálás neki az elvégzett munkáért. A vezérigazgató azt is hozzátette, hogy ő és Terzic mindig barátok maradnak.

Terzic kilenc év után távozik Dortmundból, vezetőedzőként az utolsó majd két és fél esztendőben tevékenykedett, korábban volt utánpótlásedző és technikai igazgató is.