Gyere, gyere ki a hegyoldalba!

Mentünk büszkén véges-végig a lenini úton, és azt énekeltük, hogy: „Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse…!”, s közben a magasba emeltük a Vörös Csillag Traktorgyár, a Lenfonó Vállalat és a Légycsapógyár feliratú táblákat.

A Kádár-korszak május elsejei kötelező demonstrációkkal kezdődtek, ahol a rendszer és a párt elvárásainak megfelelően vonultunk. Azonban a Tabánba érve teljesen más dallamokra váltottunk, és a „Gyere, gyere ki a hegyoldalba…” szövegét énekeltük, miközben a szocialista embertípusból a beatnemzedék tagjaivá változtunk át. Szabadságot, élményt, mámort és jólétet kerestünk, és ezen a napon különleges és furcsa módon ötvöződött a kötelező és a spontán. A Tabánban megrendezett koncertek, mint például az LGT és a Mini fellépései, egyfajta szocialista Woodstockká változtatták a helyszínt, ahol a munka ünnepén valódi majális hangulat uralkodott. Ez volt az alkalom, hogy kiszakadjunk a monoton munkanapokból és az üres propagandából. Ráadásul május elsején nyitottak a strandok, amelyeket gyakran valóban strandidő fogadott, kiszámítható és normális időjárással.

Mára azonban sok minden megváltozott. A Tabánban ma is szól a zene, és majálist is rendeznek, de a munkásöntudat már a múlté. Május elseje mára ideológiáktól mentes munkaszüneti nappá vált, amikor egyszerűen csak jó kimenni valahová a hegyoldalba.