Bundesliga-meccsen petárdázó szurkoló három év börtönt kapott

Három év börtönre ítélték azt a 28 éves férfit, aki tavaly novemberben egy Bundesliga-mérkőzésen veszélyes petárdát robbantott a lelátón, a Sportal.hu beszámolója szerint.

Az eset a tavalyi Augsburg-Hoffenheim mérkőzés 55. percében történt, amikor is a játékot félbe kellett szakítani egy fülsiketítő robbanás miatt. A játékvezető, Felix Brych elmondása szerint ilyen éles csattanást még sosem hallott életében.

A robbanás következtében a mentőknek 12 szurkolót kellett ellátniuk, sérüléseik között volt két fiatal lány, egy 12 és egy 17 éves is. Néhányuk még hónapokkal a meccs után is érezte a robbanás következményeit. Az augsburgi stadionban tartózkodó 26 ezer embert rettegéssel töltötte el a hatalmas robbanás, sokan terrortámadástól tartottak.

A rendőrség a tavaly őszi események után két szurkolót vett őrizetbe, és az egyik ellen robbantás és súlyos testi sértés miatt vádat emeltek. A most börtönbüntetésre ítélt férfi, aki az ügy fővádlottja volt, mellett három további személy is felfüggesztett büntetést kapott a robbantásban való közreműködésükért. A vádlott a Németországban tiltott, úgynevezett Mamba petárdát használta, amely pénzautomatákat robbantó bűnözők körében is kedvelt.

A 28 éves vádlottat az ügyészség által indítványozottnál enyhébb büntetést kapott: három év letöltendő börtönre ítélték. A petárdázó szurkoló beismerő vallomást tett és többször bocsánatot is kért. "Hülyeséget csináltam" - mondta a tárgyalás végén. A férfi kártérítést is fizetett egy áldozatnak, aki valószínűleg élete végéig fülzúgástól szenved a robbanás miatt.