Aristotelis Savalas görög bevándorlók gyermekeként született 1922. január 21-én a New York állambeli Garden Cityben, anyja egykor szépségkirálynő volt. A Columbia egyetemen tanult - nem túl nagy kedvvel - pszichológiát, majd amerikor Amerika belépett a második világháborúba, önként jelentkezett katonai szolgálatra. A fronton megsebesült, helytállásáért magas kitüntetést kapott.

Leszerelése után a külügyminisztérium információs szolgálatának munkatársaként az Amerika Hangja rádió számára dolgozott. Innen az ABC televízió híradójának rendezői székébe vezetett az útja, a producerek gyakran az ő révén kerítettek idegen nyelvet beszélő színészeket az akkoriban futó számtalan sorozathoz.
Karrierjét egy véletlen indította el: egy színész barátját kísérte el meghallgatásra, ahol a rendezőt inkább az ő vészt jósló külseje nyűgözte le, így ő kapta a szerepet. Először az 1960-ban készült Tanú című tévéfilmben, Lucky Luciano maffiafőnök szerepében figyeltek fel rá a producerek, sőt a gengszter barátai is, akiknek szerencsére tetszett az alakítása. Pályafutásának ebben a szakaszában jobbára brutális pszichopata bűnözőket játszott, az 1962-ben Az alcatrazi madárember című börtöndrámában nyújtott alakításáért Golden Globe- és Oscar-díjra jelölték a legjobb mellékszereplő kategóriában.

1962-ben vette magára először egy nyomozó ruháját A rettegés foka című krimi eredeti változatában. A rég várt főszerep azonban csak nem érkezett meg, igaz ebben ő is ludas volt: 1967-ben kiszemelték a Bilincs és mosoly című filmre, de a producerek nem győzték kivárni, amíg az Európában pihenő Savalas hazahajókázik, ezért inkább Paul Newmannek szavaztak bizalmat.
Védjegyévé vált kopasz fejét 1965-ben találta ki: Poncius Pilátus szerepének kedvéért leborotváltatta és többé már nem is növesztette meg haját. "Mindannyian kopasznak születünk" - mondogatta később. Már világító kobakkal szerepelt A piszkos tizenkettő, a Dzsingisz kán, a Kelly hősei című alkotásokban, az Őfelsége titkosszolgálatában című James Bond-filmben, mégsem volt elégedett.
A legnagyobbak oldalán játszottam, de nem ismert senki, csak azt mondták: nézd, ott az a hogyishívják
- nyilatkozta később.
A helyzet 1973-ban változott meg, amikor a Marcus-Nelson gyilkosságok című, megtörtént esetet feldolgozó tévéfilmben rá osztották Kojak rendőrhadnagy szerepét. A kopasz, szarkasztikus, megvesztegethetetlen és mindig nyalókát szopogató rendőr akkora sikert aratott a nézők körében, hogy nem sokkal később már sorozatot forgattak róla. A sikert meglovagoló Savalas egy idő után teljesen átvette a sorozat készítésének ellenőrzését, beleszólt a forgatókönyvbe, a rendező és a szereplők kiválasztásába - így hozta be George öccsét Stavros detektív szerepében.
Az 1978-ig futó sorozat címszerepéért Emmy- és két Golden Globe-díjjal tüntették ki. Kojak az ideális amerikai rendőrt testesítette meg: a marcona külső alatt érző szív dobogott, az irodákban megállás nélkül sürögtek-forogtak, kávét ittak és intézkedtek, ráadásul a tettes mindig lebukott. Savalas lubickolt a későn jött népszerűségben, a tévés beszélgetőműsorok állandó szereplője lett, gyakran megvillantva vitatható énektudását.
Népszerűségére jellemző, hogy 1979-ben Kojak Budapesten címmel a karakterét megidéző magyar krimivígjátékot forgattak Szalkai Sándor rendezésében. A címszerepet Inke László alakította, aki Telly Savalas leggyakoribb magyar hangja volt, még külsőleg is hasonlított rá.

Savalas háromszor nősült, feleségeitől öt, egy barátnőjétől még egy gyermeke született, és az ő keresztlánya a Jóbarátok sorozatban népszerűvé vált Jennifer Aniston. A kilencvenes évek elején felfedezett prosztatarákját ugyanolyan kemény makacssággal viselte, mint amilyennek Kojakként megismerhették a nézők. A nagyvilág csak két héttel halála előtt szerzett tudomást betegségéről, amely 1994. január 22-én, egy nappal 72. születésnapja után győzte le.