A fővárosi önkormányzat átveszi az Iványi Gábor vezetésével működő Oltalom Egyesület, illetve a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) hajléktalanellátó intézményeinek dolgozóit. A városvezetés szerint a valós megoldást az jelentené, ha a kormány megállapodna az egyházzal, de amíg ez ne.m történik meg, a fővárosnak kell lépnie az ügyben. Az Oltalom és a MET ugyanis a 260 főt befogadó Dankó utcai éjjeli menedékhely mellett ápolási osztályt, átmeneti szállót, nappali melegedőt, női szállót, és egy családokat fogadó intézményt működtet. Ennyi ember nem kerülhet az utcára, nem maradhat ellátatlanul - írja a nepszava.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a közösségi médiában azt írta az esetről, hogy: Annak érdekében, hogy a XVII. kerületben működő családok átmeneti otthona, a József Nádor téren működő női szálló, a Dankó utcában lévő éjjeli menedékhelyek, a nappali melegedők, a népkonyha és az utcai szociális szolgálat működése ne kerüljön veszélybe, lépnünk kell.
A Fővárosi Önkormányzat, amennyiben a Közgyűlés is támogatja ezt, november 1-től, átmeneti jelleggel- amíg a MET és a kormány közötti pénzügyi vita nem rendeződik- biztosítja az ott dolgozók bérét, és befizeti utánuk az adó- és járulékterheket. 

Az intézkedés várhatóan 70 főt érint és havi több tízmilliós kiadással jár. Az átvett dolgozók munkáltatója a főváros hajléktalanellátó szervezete, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) lesz, várhatóan ők látják majd el a szakmai felügyeletet is, de ez még kérdéses. A fentiekről szóló előterjesztésről jövő héten dönt a Fővárosi Közgyűlés. A városvezetés azzal indokolta a javaslatot, hogy több mint kétszáz zömében többféle betegséggel, alkoholproblémával, egyéb függőséggel küzdő hajléktalan kerülhet az utcára, ha a két vidéki oktatási intézménye után a fővárosi Dankó utcai hajléktalanszállót is be kell zárni. Ez már kapacitás problémát okozna és évtizedes visszalépést jelentene a fővárosi hajléktalanellátásban. 

A MET és intézményei a NAV korábbi közlése szerint 1,5 milliárd forintnyi tartozást halmoztak fel.

Amint arról lapunk több esetben is cikkezett - Iványi Gáborékra nagyon rájár a rúd - című anyagunkban arról is írtunk, hogy mivel a NAV, főként Maruzsa Zoltán, a köznevelésért felelős államtitkár hathatós közbenjárására - állítja Iványi - az októberi teljes állami normatívájukat is leemelte a számlájukról, így ismét – immár harmadik hónapja – nem érkezett meg az ezer dolgozó bérköltséget fedező 220 millió forint.

A "Fűtött utcai" hajléktalanszálón tartott sajtóbeszélgetésen Iványi Gábor azt is elmondta, hogy, hála a jóhiszemű adakozóknak, a szeptemberi felhívásukra 140 millió forint gyűlt össze, amelyből fizetési előleget adtak több mint ezer dolgozónak. Iványi - valami csoda révén - abban bízik, hogy az alkalmazottai nem mondanak fel a héten, és érkezik annyi pénz, hogy a rendszerben maradhassanak az oktatók. Ezért levelet intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz, Novák Katalin államelnöknek és Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez is, hogy a főméltóságok közbenjárásával a MET kikerüljön a pácból.

Levelet nemcsak küldött, kapott is Iványi a minap, éspedig a fent említett Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkártól. Maruzsa arra kérte a lelkészt, hogy nyilatkozzon a MET, mely oktatási intézmény állami átvételét kéri. Iványi egyelőre nem készít listát, bízik levele címzettjeiben, a közjogi méltóságok pozitív döntésében.

Egyébként határozatlan idejű demonstrációba fogtak Iványi szimpatizánsai, immár harmadik napja vannak utcán az állami elvonásoktól sújtott szervezetek mellett a héten. Demszky Gábor volt főpolgármester szerint ez a szép kezdeményezés nem elég.

Amíg az Európában egyedülállóan magas infláció, a gazdasági válság, az oroszbarátság, az egészségügy, az oktatás tönkretétele miatt nem lesz komolyabb társadalmi mozgalom, ütközés a hatalommal, addig nem lesz változás ebben sem

- hangsúlyozta a volt főpolgármester Bolgár György Megbeszéljük c. műsorában.

A korábbi sajtótájékoztatót, ahol Iványi elmondja a gondjaikat, teljes egészében alább tekinthetik meg: