Püthagorász ötlete a szférák zenéjéről, hogy az Univerzumot egy finom dallam járja át, nem is bizonyult helyesnek, az viszont igaz, hogy az Univerzum minden struktúrája keringőzik. A bolygók körül keringenek a Holdjaik és ők maguk is forognak a saját tengelyük körül. A bolygók meg többé-kevésbé szabályosan lejtik lassú körtáncukat a központi csillag körül.
Az anyagkorong is, amelyből megszülettek a bolygók, szintén szépen egy irányban keringett a fiatal Napunk körül, és ezt a mozgást a legtöbb objektum meg is őrizte a mai napig. Érdekességképpen elmondom, hogy manapság a Naprendszerünkben azért akad néhány kivétel is: az egyik ilyen eltévedt táncos a Vénusz – mozgásában nemcsak az az érdekes, hogy lassabban fordul meg a tengelye, mint a Nap körül, ami azt jelenti, hogy a Vénuszon a nap hosszabb, mint az év, hanem az is, hogy ez a bolygó keletről nyugatra forog. És ugyanilyen fordított dervis-táncot lejt az Uránusz is.
De a korai Naprendszerben még ez a kevés fordítva táncoló versenyző sem volt, az egész rendszer egy kicsit úgy nézett ki, mint egy atlétikapálya, ahol a futók különböző sávokban és különböző sebességgel, de mind egy irányban szaladnak. És ezért történhetett meg, hogy két közetbolygó ütközése nem totális megsemmisülést eredményezett, hanem csak a Nagy Loccsanásnak nevezett eseményt.
A Theia egyszer csak úgy döntött, hogy külső sávról beelőzi a Földet, de rosszul számolt, és nem sima előzés lett, hanem hátulról utolérte bolygónkat és belénkszaladt.
A szerző, Nagy Péter, matematika/fizika tanár
