Különös élmény az egykori borsodi bányászfalu, Királd utcáin sétálni Turiné Orosz Margittal, a Magyar falvak ecsetvégen kezdeményezés megálmodójával. Tíz évvel ezelőtti ötletének születéséről most is olyan tűzzel beszél, hogy lelkesedése bárkit áthatna. Miközben történetét hallgatom, a falucskát övező hegyek csúcsain járatom a tekintetem.

20 éve működik az Ózdi Képzőművészeti Egyesület. Az első tíz évben a kohászat megszűnése után fennmaradt gyári kolóniákat festettük meg. Majd nekem jutott eszembe, milyen nagyszerű lenne hazánk falvait megörökíteni, hiszen minden ilyen település egy csoda

– meséli Margit.

A gondolatot tettek követték, legelőször Arló polgármesterét kereste meg a kezdeményezéssel, ennek eredményeként fantasztikus kiállítás született. Azóta számtalan község került ecsetvégre egyesületüknek köszönhetően, az utóbbi években gyakran már nem is ők keresik a községek vezetőit, hanem fordítva.

Ha kiválasztunk egy falut, csupán egy műteremnek használható helyiséget kérünk a polgármestertől, ahová egy hétre elvonulhatunk, de persze azért is hálásak vagyunk, ha munka közben kapunk ebédet.

Az alkotás megkezdése előtt valamennyi helyszínt, teret, völgyet, hegyet alaposan bejárnak. Ez nemcsak művészi, hanem emberi szempontból is nagyon fontos, a falubeliek ugyanis rengeteg régi emlékkel, történettel egészítik ki a látottakat. Mindez sokat segít abban, hogy végül mindannyian a leginkább szívükhöz közelálló témát válasszák ki. Ennek köszönhetően szinte életre kelnek a képeken a tájak, épületek, utcák. Ami minden esetben akár többször is vászonra kerül, az a falu temploma.

A bejárás után kezdődik a munka érdemi része, első mozzanatként a repesztési technika alkalmazásával, amely bizonyos szintig szinte spirituálisan is hozzájárul a képek születéséhez. Hiszed vagy nem, a vásznon keletkező spontán repedések gyakran mintha a művész lelkiállapotát, érzéseit jelenítenék meg… Erre nincs tudományos magyarázat, ám én védikus bölcsészként biztos vagyok ebben.

Margit mesélne tovább, de közben megérkezünk a falu önkormányzatához, amely mellett aprócska kocsma üzemel. Az iszogató helyiek boldog lelkesedéssel üdvözölnek minket, szóba kerül a kiállítás, majd a Margit által megfestett egyik helyszín nevének eredetéről érdeklődünk, amelynek történetét eddig nem sikerült megtudnia. A férfiak nevetnek, pikáns célozgatás kezdődik, majd félreérthetetlenül elmagyarázzák, miért is kapta az erdőben futó ösvény a „szerelmesek útja” nevet.

Nagy a nevetés, értékelik, hogy nem sértődünk meg a kényes téma hallatán. Ők megígérik, hogy megnézik majd a kiállítást, mi pedig elköszönünk, s belépünk az önkormányzat épületébe. Az emeleten ismerősként üdvözlöm az előbb látott tájakat, most már a festővásznakról köszönnek vissza rám, Margit pedig megmutatja a falu ihlette másik alkotását, egy egyedi Jézus-ábrázolást.


A festményeket végignézve látom, hogy az alkotók a legkülönfélébb stílusokban dolgoztak. Margitnak pedig szinte minden képről van egy története. Azt mondja, ez az egész kezdeményezés több a festészetnél: szól emberségről, összetartásról, értékek megőrzéséről. Jó példa erre a mádi eset, ahol majdnem sírva fakadtak, amikor szinte egy mozdulattal fordított nekik hátat, s fordult ki a kiállításról a falu népe.

Pedig előadással is készültünk. Versekkel, nótákkal szórakoztattuk őket, majd jött volna a kiállítás érdemi része, csakhogy azt már nem várták meg. Döbbenten néztük, hogyan indul mindenki kifelé. Kiabáltam utánuk, hogy maradjanak, de szóra sem méltattak, én meg úgy elkeseredtem, hogy kicsordult a könnyem. Nem tudtuk, mit csináljunk, csak ültünk magunkba roskadva, amikor néhány perc múlva visszatért az egész falu, jóféle étkekkel és borokkal teli kosarakkal a kezükben… Nekünk hoztak mindent. Hatalmas beszélgetés, közös evés, mulatás kerekedett a dologból, így zajlott végül a megnyitó. Először azonban a helyiek felmérték a terepet, hogy érdemesek vagyunk-e erre a sok jóra…

Ezután már elhallgatnak bennünk a szavak, csendben ízlelgetjük magunkban az alkotások keltette gondolatokat, érzéseket. Kifelé menet Margit halkan mondja: neki ez az élete. Sok a dolga, de csinálja, amíg bírja - mert a magyar falvak megérdemlik, hogy ecsetvégre kerüljenek.