Trump és Putyin megegyezése az ukrán területekről?

A Politico szerint Donald Trump amerikai elnök újraválasztása esetén komoly változások jöhetnek az amerikai külpolitikában, különös tekintettel a NATO-ra és Ukrajnára. Európai döntéshozók aggodalmukat fejezték ki a védelmi szövetség jövőjével kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy Európának saját védelmi képességeit kell erősítenie.

A Politico értesülései szerint Trump belső köreiben megfontolás tárgyát képezi egy gyors megegyezés keresése az ukrajnai konfliktus lezárására, amely Vlagyimir Putyin orosz elnök számára kedvező feltételeket tartalmazhat. Trump tanácsadói szerint a megállapodás értelmében a NATO nem fogadna fel új keleti tagállamokat, és tárgyalások folynának arról, hogy Oroszország mekkora ukrán területeket tarthatna meg, beleértve a Krímet és a Donbaszt.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Bloomberg TV-nek adott nyilatkozatában Trump terveire reagálva kijelentette, ha Trump tudja, hogyan lehetne véget vetni a háborúnak, akkor azt már most megtehetné. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Newsweeknek cáfolta, hogy tárgyalások folynának Moszkva és Trump csapata között.

A Politico szerint Trump kormányzatában pozíciót kapható szakértőkkel folytatott beszélgetések alapján nem valószínű, hogy az Egyesült Államok kilépne a NATO-ból, de alapvető átalakítások lehetségesek. Dan Caldwell, Trump nemzetbiztonsági tanácsadója szerint a szövetség "radikális reorientációja" várható, amelynek keretében az európai tagállamoknak nagyobb áldozatot kellene hozniuk a NATO-ért.

Az amerikai védelmi stratégia esetleges átalakítása során az Egyesült Államok megtartaná nukleáris elrettentő védőernyőjét Európa felett, de a gyalogsági, páncélos, tüzérségi és logisztikai egységek jelentős részét elvonnák, ezt az európai országoknak kellene pótolniuk.

A NATO-alapokmány ötös cikkelyének értelmezése is változhat Trump közelében álló védelmi szakemberek szerint, akik szerint a védelmi kötelezettség nem feltétlenül jelent katonai beavatkozást. Azok a NATO-tagállamok, amelyek nem költik GDP-jük 2 százalékát védelemre, nem részesülhetnének az amerikai védőernyőből.

Elbridge Colby, aki fontos szerepet játszott Trump védelmi stratégiájának kidolgozásában, a NATO aktív szerepvállalását sürgeti az európaiak vezetésével, míg Kiron Skinner, Trump stábjának egyik tagja szerint az USA nem lehet a világ ATM-je. Jens Stoltenberg, a NATO leköszönő főtitkára szerint az amerikai katonai ipar segít fenntartani Európa védelmét.

A Politico cikke rámutat, hogy a NATO keleti peremén lévő országok, köztük Magyarország is, már a GDP-jük több mint 2 százalékát költik védelemre, és hangsúlyozza az európai kormányoknak a nemzeti haderőkön túlmutató, határokon átnyúló katonai együttműködés fontosságát.