Brit hírszerzés: Putyin hatalmas építkezésbe kezdett a megszállt területeken

Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma szerint Oroszország jelentős erőforrásokat fektet a donbaszi út- és vasúthálózat fejlesztésébe, aminek fő célja a megszállt területek kifosztása és a nyersanyagok elszállítása.

Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma csütörtöki jelentésében három fő pontban foglalta össze, miért is fontos Moszkvának a donbaszi út- és vasúthálózat fejlesztése. Elsőként kiemelték, hogy az ukrán kormány már többször figyelmeztetett arra, hogy Oroszország módszeresen kifosztja a megszállt területeket, amelyek gazdagok olyan nyersanyagokban, mint a vasérc, a kőszén, az arany, a mangán, a lítium, vagy az urán. A jelentés szerint Moszkva ezzel jelentős kárt okoz az ukrán gazdaságnak is.

A második pontban a jelentés rámutat, hogy a közlekedési infrastruktúra fejlesztése elsősorban azért fontos Oroszország számára, hogy minél több nyersanyagot tudjon elszállítani a régióból. A Zaporizzsja megye oroszok által kinevezett kormányzója szerint az út- és vasútfejlesztések nemcsak a katonai szállítmányozásnak, hanem a gabona és az ércek "exportjának" is előnyére válnak.

Végül a jelentés kiemeli, hogy a zaporizzsjai Dnyirporudne városától délre az oroszok vasércet bányásznak, amit vasúton szállítanak el a térségből. A vonatok útja a Krím-félszigeten és a Kercsi-szoroson át vezet Oroszországba, azonban ez a szállítmányozás nem mentes a veszélyektől, hiszen olyan területeken halad keresztül, ahol az ukrán partizánok is aktívak, és több korábbi támadásért is vállalták már a felelősséget.