Nem voltak elég szigorúak Matolcsyék?

Bár nyílhat még hely kamatcsökkentésre, az MNB jelezte: mostantól ez nem egyértelmű irány. A forint árfolyama alapján úgy fest, a piac szigorúbb kommunikációt várt.

Az MNB Monetáris Tanácsa keddi kamat-meghatározó ülésén várakozásunkkal összhangban 25 bázisponttal, 7 százalékra csökkentette irányadó kamatát. A korábbiaknál kisebb mértékű kamatcsökkentés fő indokaként a külső környezetben érzékelhető erősödő kockázatokat hangsúlyozta a jegybank. A monetáris politika továbbra is óvatos, körültekintő és adat-vezérelt marad, és júniust követően új szakasz indul, a második félévben már érdemben kisebb tér nyílik a kamatcsökkentésekre.

A módosított szöveg szerint a következő időszakban a Tanács ülésről-ülésre dönt a kamatszint „mértékéről”, ami fontos, mert nem kizárólag a „mérsékléséről” szól.

Felfelé mutató kockázatok

Az infláció a következő hónapokban 4 százalék körül ingadozik, év végére azonban a teljes fogyasztói árindex és a maginfláció is visszakapaszkodik 5 százalék környékére. Az inflációs előrejelzést így felfele mutató kockázatok övezik, mint például a maginfláció mérséklődésének megtorpanása és az inflációs várakozások elhúzódóbb normalizálása.

A gazdasági kilábalás folytatódott, az idei évben a márciusi prognózisnak megfelelően 2-3 százalék közötti GDP-bővülést várnak a jegybank szakértői. A növekedés motorját a fogyasztás jelenti idén, de a nettó export is pozitívan járul hozzá a teljes növekedéshez.

Van még tér a kamatcsökkentésre?

A mögött, hogy a májusi 50 bázispontot követően júniusban csak 25 bázisponttal süllyedt az alapkamat, a kockázati környezet romlása állt. Az inflációs pálya és a magas bérdinamika érdemben szűkíti, de nem szünteti meg teljesen a kamatcsökkentésekre rendelkezésre álló teret.

Az előretekintő iránymutatás szerint, ha a piaci stabilitás rendben van, és az infláció is a vártnak megfelelően alakul, elméletileg júliusban tovább mérséklődhet az irányadó ráta. Ellenkező esetben azonban a jegybank leállhat a lazítással.

A forint árfolyamát nem nyugtatták meg

A forint árfolyama nem nyugodott meg, az EUR/HUF kurzus 397 forint fölött mozog, érdemben tehát nem tudott eltávolodni a 400-as szinttől. A pozitív árfolyam reakció elmaradása a bizonytalan külső hangulat mellett annak köszönhető, hogy több piaci szereplő szerint az üzenetek a vártnál mégiscsak kevésbé voltak szigorúak.

Bár jelenleg kritikus közelségben van a pszichológiailag is fontos 400-as árfolyam szint, nem számítunk arra, hogy az idei évben az EUR/HUF kurzus tartósan és nagymértékben e szint fölé kerül. Ha komoly nyomás alá kerülne az árfolyam, az MNB ténylegesen leállítaná a lazítási ciklusát.

A szerző, Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője