Titkos tárgyalások az Egyesült Államok és Kína között

Öt év szünet után márciusban újra kezdetét vették az Egyesült Államok és Kína közötti félhivatalos, úgynevezett Track Two-tárgyalások, melyek célja a nukleáris háború elkerülése.

A Reuters exkluzív beszámolója szerint a tárgyalások során a kínai delegáció ígéretet tett arra, hogy nem alkalmaznak atomfegyvert Tajvan ellen. Kifejtették, hogy bíznak a győzelemben egy hagyományos háborúban, így nem látják szükségesnek az atomfegyverek bevetését – mondta David Santoro, a találkozó amerikai szervezője.

A Track Two-tárgyalásokon már nem aktív tisztviselők és tudósok vesznek részt, akiknek nincs közvetlen befolyásuk a kormányzati politikára, de képviselik országuk álláspontját. Ezzel szemben a közvetlen kormányközi tárgyalásokat Track One-nak nevezik, melyek tavaly novemberben indultak újra, de azóta stagnálnak, és a kormányok közötti tárgyalások még nem kezdődtek meg.

A márciusi kétnapos eseményt Sanghajban rendezték meg, ahol a Népi Felszabadítási Hadsereg több volt tisztje is jelen volt a kínai oldalról. A Pentagon szerint Kína nukleáris arzenálja 2021 és 2023 között több mint 2 százalékkal bővült, és az amerikai védelmi minisztérium szerint Peking megfontolná a nukleáris fegyverek bevetését, ha egy hagyományos katonai vereség Tajvanon veszélyeztetné a KKP uralmát.

Santoro beszámolt a megbeszélések során tapasztalt frusztrációról mindkét fél részéről, de hozzátette, hogy van ok a párbeszéd folytatására, és tervezik a további megbeszéléseket 2025-ig.

Az amerikai szervező szerint a kínai küldöttek kijelentették, hogy nem törekednek nukleáris paritásra vagy felsőbbrendűségre az Egyesült Államokkal szemben, hanem a minimális elrettentés politikáját követik, ami azt jelenti, hogy csak annyi atomfegyverük van, amennyi az ellenfelek elrettentéséhez szükséges.

A résztvevők hangsúlyozták, hogy az ilyen megbeszélések nem helyettesíthetik a hivatalos tárgyalásokat, és a két atomnagyhatalom között jelentős ellentétek feszülnek gazdasági és geopolitikai kérdésekben is. A tavaly novemberi elnöki találkozó után úgy tűnt, megindulhat valamilyen szintű együttműködés, ám a nukleáris fegyverkezésről szóló tárgyalások nagyon gyorsan elhaltak.