Belháború a turizmusban, célkeresztben a kisebb szereplők?

A hazai turizmuson belüli konfliktusra utaló jelzések jutottak el az Index szerkesztőségébe. A nagyok „ki akarják csinálni” a kicsiket? De mi céljuk lenne ezzel, ha egyáltalán van erre irányuló indíttatásuk? Több szereplőt megkérdezve igyekeztünk felgöngyölíteni az ügyet, mindenhonnan érkezett is válasz.

Az Indexhez eljutott iparági források szerint több jel is arra utal, hogy konfliktus alakult ki a turizmus különböző szegmenseit képviselő érdekvédelmi szervezetek között. Az érintettek szándéka a nézeteltérés mögött meghúzódó okok meglelése és a helyzet tisztázása, hiszen ugyanazért a célért, a magyar turizmus minél eredményesebb működéséért küzdenek, egyenlő feltételek mellett, egymást támogatva.

Miről is van szó?

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetésével idén márciusban megtartott Turisztikai Tanácsadó Testület alakuló ülésén egyes érdekképviseletek részéről elhangzott, hogy „a magán- és egyéb szálláshelyek további szabályozására van szükség”.

Az érintett szervezetek között megtalálható a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ), a Felelős Magánszálláshely Kiadók Egyesületéhez (FMKE), a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségéhez (FATOSZ), a Magyar Apartman Kiadók Egyesületéhez (MAKE), valamint a Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetségéhez (MISZSZ).

A rövidtávú lakáskiadást szabályoznák

Az MTÜ szerint a magánszálláshelyek szabályozása világszerte régóta napirenden van, és az Európai Parlament által jóváhagyott, rövidtávú lakáskiadással kapcsolatos EU-s rendelet hatályba lépése is ezt támasztja alá.

Az MSZÉSZ hangsúlyozza, hogy szükséges a nem szabályozott területek tisztázása, és a magán-, illetve egyéb szálláshelypiac önkormányzati szabályozás alá esik.

Tapintható a feszültség az érdekképviseletek között

A FATOSZ elnöke szerint a szállodáknak és a magán-és egyéb szálláshelyeknek eltérő célpiaca van, és a túlzott szabályozási környezet szigorítása helyett másra kellene helyezni a fókuszt.

Nem először próbálkoznak

A MAKE elnöke szerint a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége és a Magyar Ifjúsági Szállások Szövetsége nem először próbálkoznak a magán-, és egyéb szálláshelyek ellehetetlenítésével.

Mit tekintünk magán-, illetve egyéb szálláshelynek?

A 239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről jogszabályban meghatározza a magán- és egyéb szálláshely fogalmát.

Adózás és egyéb tevékenység bejelentése az adóhatóságnál

A magán- és egyéb szálláshelyek adóköteles bevételszerző tevékenységet csak a NAV-hoz bejelentett, adószámmal rendelkező adózó folytathat.

(Borítókép: Német Emília / Index)