Marco Rossi: Túl sok volt a gyenge egyéni teljesítmény

A magyar válogatott nem tudott megfelelően reagálni a svájciak szélső játékára, ez okozta a legnagyobb gondot az első félidőben a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörében 3–1-re elvesztett találkozón – mondta Marco Rossi szövetségi kapitány a lefújást követően.

A kölni stadionban tartott sajtótájékoztatón Marco Rossi elmondta, hogy az első félidőben taktikai félreértések gyötörtek minket, és a svájciak létszámfölénybe kerültek a szélen, amit nem tudtunk időben lereagálni. A második félidőre hiába magyarázták el a csapatnak, hogyan kéne a helyzetet kezelni, a kétgólos hátrány már túl nagy volt. Rossi szerint a kezdés nem volt rossz, de utána nem volt meg a megfelelő attitűd, és a hibákat egy ilyen szintű csapat megbünteti.

A kapitány hozzátette, hogy nem akar bűnbakokat keresni, és edzőként ő vállalja a felelősséget, de sok volt a gyenge egyéni teljesítmény. Rossi szerint a svájci siker nem volt érdemtelen, és a két csapat közti csúcsfocis tapasztalat döntött. A svájciak fizikailag erős csapatként kezelték a nyomást, és lelassították a tempót, amivel kizökkentették a magyar válogatottat.

Rossi kiemelte, hogy a három évvel ezelőtti Eb tapasztalataira építve még mindig benne lehet a meglepetés a magyar válogatottban. A következő meccsen Németország vár a csapatra, és Rossi szerint nem sokan fogadnának a magyarokra, de emlékeztetett arra, hogy korábban fel tudtak állni egy nehéz helyzetből.

A kapitány szerint a játékosok hibái inkább egyéni mentális és fizikális megingásokból következtek, és nehéz lenne ezeket kijavítani. Rossi nem hiszi, hogy trükköket vagy stratégiát tudna felállítani a hibák kiküszöbölésére, inkább arra törekszik, hogy a játékosai az egyszerűségre és hatékonyságra koncentráljanak.

Európa-bajnokság, csoportkör, 1. forduló

A csoport

Magyarország–Svájc 1–3 (0–2)
Köln,
 RheinEnergieStadion. 50 000 néző. V: Vincic (szlovén)
Magyarország: Gulácsi – Lang (Bolla, a szünetben), Orbán, Szalai A. (Dárdai M., 79.) – Fiola, Schäfer, Nagy Á. (Kleinheisler, 67.), Kerkez (Ádám, 79.) – Sallai, Szoboszlai – Varga B. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Svájc: Sommer – Schär, Akanji, Rodriguez – Widmer (Stergiou, 68.), Xhaka, Freuler (Sierro, 86.), Ndoye (Rieder, 86.) – Aebischer, Vargas (Embolo, 74.) – Duah (Amdouni, 68.). Szövetségi kapitány: Murat Yakin
Gólszerző: Varga B. (66.), ill. Duah (12.), Aebischer (45.), Embolo (93.)

A csoport pénteki meccsén Németország–Skócia 5–1

A csoport állása: 1. Németország 3 pont (5–1), 2. Svájc 3 (3–1), 3. Magyarország 0 (1–3), 4. Skócia 0 (1–5)

A TOVÁBBI PROGRAM

2. forduló

  • június 19., Köln: Skócia–Svájc
  • június 19., Stuttgart: Németország–Magyarország

3. forduló

  • június 23., Frankfurt: Svájc–Németország
  • június 23., Stuttgart: Skócia–Magyarország