A 124 évvel ezelőtti olimpiai ezüstérem új hazát kap

Hat héttel a párizsi olimpia megnyitója előtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntése értelmében egy 1900-as párizsi játékokon szerzett ezüstérem mostantól Franciaországot illeti meg, nem pedig Nagy-Britanniát.

A férfiak 25 kilométeres kerékpárversenyében Lloyd Hildebrand brit állampolgárként szerezte meg az ezüstérmet, azonban a NOB legújabb kutatásai szerint, mivel Franciaországban született és ott is versenyzett, az érem Franciaországnak jár. A NOB csütörtöki közleménye szerint Hildebrand egy francia klub tagjaként vett részt az 1900-as párizsi olimpián.

A NOB hivatalos nyilvántartásában és adatbázisában az érem átírása már megtörtént, így az 1900-as játékokon szerzett érem Nagy-Britannia helyett Franciaországhoz került. Az akkori szabályok szerint a sportolókat annak a nemzetnek a sportági szövetségéhez vették nyilvántartásba, amellyel versenyeztek, és mivel Hildebrand egy francia klubban tekerő brit volt, így az érem Franciaországnak jár.

A nemzeti olimpiai bizottságok akkor még nem vettek részt az akkreditációs folyamatban, így a sportolók nemzetiségét a versenyzett klub alapján határozták meg. Hasonló helyzetben volt Tapavicza Momcsillo is, aki szerb származású volt, de a Nemzeti Torna Egylet versenyzőjeként vett részt az 1896-os athéni olimpián, és Magyarországnak szerzett bronzérmet teniszben.